Életforma.hu

KUL-TOUR

FIEDLER 100

Száz éve, 1921.február 15.-én született Fiedler Ferenc azaz Francois Fiedler az absztrakt expresszionizmus kiemelkedő képviselője. Tiszteletére a Kálmán Makláry Fine Arts galériában centenáriumi kiállítás nyílik, s előre egyeztetett időpontban meg is lehet nézni. A galéria közel tíz éve gondozza a művész munkásságát nemzetközi és hazai téren egyaránt.

Fiedler Ferenc. Fotó: Wikipedia

Fiedler Ferenc Kassán látta meg a napvilágot, majd később Nyíregyházán nevelkedett. Ötévesen már Leonardo da Vinci és Caravaggio festményeit kezdte másolni, tízévesen pedig felnőtt művészekkel együtt állított ki. A negyvenes években aktívan dolgozott, több alkotását is megvásárolta a magyar állam, ezek a figuratív művek ma is a Szépművészeti Múzeum – Nemzeti Galéria gyűjteményét gyarapítják.

A Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola festő szakán Szőnyi István volt a mestere, ahol olyan művészekkel kötött életre szóló barátságot, mint Reigl Judit, Hantai Simon és Paul Hargittai. Művésztársaihoz hasonlóan a negyvenes évek végén az elszigetelődő Magyarországot elhagyva Franciaországot választotta új otthonának.

100 éve született. Fotó: kmfagellery

Párizsban szinte azonnal felhagyott a figurális festészettel és teljes mértékben az absztrakció felé fordult. A tasizmus és a gesztusfestészet kezdte inspirálni. A gesztusfestészet eszköztárát sajátos ötvözetben jeleníti meg alkotásain, melyeken jól érzékelhetőek Hans Hartung, Jean-Paul Riopelle, Jackson Pollock, Mark Rothko hatásai.

Fotó: kmfagallery

1950-ben ismerkedett meg a szürrealizmus katalán nagymesterével, Joan Miróval. Egy képkeretező kirakatában pillantotta meg Miro egyik munkáját, amely nagy hatással volt rá, ezért pártfogásába vette a „fények festőjét”, ahogy elnevezte Fiedlert. Olyan művészekkel ismertette össze, mint Alexander Calder és Marc Chagall, és ő volt az, aki bemutatta a neves galéria tulajdonosnak, Aimé Maeghtnak. Fiedler ettől kezdve a Galerie Maeght exkluzív művésze lett és a XX. század modern művészetének olyan nagy mestereivel állított ki rendszeresen, mint Braque, Chagall, Calder, Giacometti, Kandinszkij, Miró, Matisse, Picasso, Riopelle, Tápies.

A centenáriumi kiállítás főleg az 50-es és 60-as évekbeli alkotói periódusára fókuszál és több olyan alkotás is bemutatásra kerül, amelyek Magyarországon még soha nem voltak kiállítva.

Fotó: fkmfaallery

François Fiedler nyolcvan éves korában hunyt el 2001-ben, gazdag, befejezett életművet hagyva maga után. 2012-ben Jackson Pollock születésének centenáriuma alkalmából New York-ban, az amerikai festőművész egykori műterem-házában tizenhárom nagynevű művész alkotásaiból megrendezték a "The Persistence of Pollock" – Pollock továbbélése – című tárlatot, közöttük az egyedüli európai festő François Fiedler volt.

A kiállítás 2021.02.01.- 03.12-ig látogatható a Kálmán Makláry Fine Arts galériában. A tárlat hétköznapokon 10:00-16:00 óra között tekinthető meg.

Arra kérnek minden kedves érdeklődőt, hogy a [email protected] e-mail címre regisztráljon a tárlat megtekintéséhez egy konkrét időpont megadásával. A galériában a maszk használata kötelező, a kiállítótérben egyszerre maximum 6 fő tartózkodhat.


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.