Életforma.hu

KUL-TOUR

Guangxi elvarázsolt földje

Baisánszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Bár az túlzás, hogy keresztül-kasul utazták az országot, hiszen hatalmas területről beszélünk, de időnként eljutnak egzotikus vidékekre. Nemrég Guangxi tartományban jártak.

A Li folyón hajózni, olyan, mintha egy megelevenedett kínai festményben lennénk. A kanyargó folyó és a kúphegyek kékes, zöldes akvarell színekben játszanak, vízimadarak halásznak a sekélyebb részeken, és szürkés felhők sejtelmesen gomolyognak az égen.

A különleges formájú hegyek a Yulong folyó partján, mintha mesebeli lények lennének, fotó: Baisanszki Zsanett

 

A Yulong partján üldögélni, és figyelni, ahogy a bambusztutajok lassan lesiklanak rajta, vagy a rizsföldek mellett végig biciklizni a folyómenti úton, ezek az élmények kimossák az emberből a városban felgyűlt összes feszültséget.

Guilin Kína egyik legszebb része, és ezt nem csak én állítom, hanem azok a művészek is, akik több száz éve festik papírra, vászonra, porcelánra a vidék lenyűgöző hegyeit. A kúpkarsztok mintegy 300 millió évvel ezelőtt jöttek létre. Akkor még tenger borította ezt a területet, melynek kiszáradása után felszínre került a mészkő. Ekkor a szél és az eső hatalmas művészi munkába fogott, és a legváltozatosabb formákat alakította ki.

 

Hold-domb, Yangshuo, fotó: Baisanszki Zsanett

A legérdekesebb alakzatok, akár a csillagképek, mind kaptak egy-egy nevet attól függően, hogy az emberek mit láttak beléjük. A Wangfu szikla például névadója szerint egy férje hazatérésére vágyó asszonyra hasonlít.  De említhetem az Öregember Dombot, az Elefánt Hegyet vagy a Magányos Szépség Csúcsát is, mint a guangxi-i emberek fantáziájának gyümölcseit.

 

Az egyetlen dolog, ami megzavarja ezt a gyönyörű idillt, ugyanaz, mint máshol is Kínában: a turizmus. Guangxiben nem maguk a turisták a legkellemetlenebbek, tömeggel ritkán találkoztunk, hanem inkább a helyiek rámenőssége, akik a turizmusból próbálnak megélni. Elég abszurd helyzetbe kerültem, amikor lefényképeztem egy férfit, aki kínai halász módjára a vállán hosszú rudat tartott, a rúd két végén egy-egy kormoránnal. Amikor észrevett, megpróbált rávenni, hogy 10 yuanért (kb. 500 forint), tegyem a fejemre a kalapját, és vegyem a vállamra a kormoránokat. A 10 yuant nem sajnáltam volna tőle, de a kalap nagyon piszkosnak látszott, a kormoránok pedig közelről kifejezetten ijesztőek voltak, úgyhogy nem életem a visszautasíthatatlan ajánlattal. Ő azonban nem adta fel, én hátrálni kezdtem, majd miután láttam, hogy nem tágít, és a kormoránok egyre közelebb érnek az arcomhoz, futásnak eredtem.

A kormoránok közelről ijesztőek voltak, fotó: Baisanszki Zsanett

 

Egyrészről megértem őket, sokan még most is mezőgazdasági munkákból élnek, és látva a rizsföldeken keményen dolgozó földműveseket, teljesen érthető, miért váltanának sokan az idegenforgalomra. Nem is tudtam haragudni a kormorános emberre, vagy azokra az idős asszonyokra, akik folyamatosan a sarkunkban voltak, és sört meg kólát próbáltak eladni nekünk. Az viszont elszomorító, ahogyan a nagy turisztikai intézmények a profit érdekében kihasználják és pusztítják a természetet.

Gyerekkoromban jártam utoljára az aggteleki cseppkőbarlangban, és bár az emlékeim megkoptak, úgy rémlik, szigorúan figyelmeztettek, hogy vigyázzunk a barlangra, mert a cseppkövek nagyon sérülékenyek. A yangshuoi Ezüst-barlangban ehhez képest nem bánnak kesztyűs kézzel a természeti kincsekkel. A két kilométer hosszan nyújtózó járatban a lenyűgöző, álló és függő cseppkő csodákat bárki összetapogathatta. A több millió éves képződményekbe mindenütt belefúrták, belecsavarozták a térfigyelő kamerákat, és a lámpákat. Néhány száz méterenként a látogatókat egy szuvenírbolton, vagy fotózási ponton vezették át, hogy a legszebb cseppkövekről csak némi készpénz ellenében készíthessünk, vagy vásároljunk egy-egy fényképet. Guangxi barlangjai gyönyörűek, de félek, nem sokáig maradnak ilyenek.

Az Ezüst-barlang gigantikus cseppkő orgonája, fotó: Baisanszki Zsanett

 

A táj szépsége azonban minden rosszat felülír az, ahogyan a bambuszerdő hullámzik a szélben, vagy ahogyan felhőfoszlányok kavarognak a tűhegyek csúcsai körül eső után.

A helyiek többsége még ma is kemény munkával teremti meg a napi betevőt a rizsteraszokon, fotó: Baisanszki Zsanett

Ezen a vidéken találhatók a világ legszebb rizsteraszai is. A Longji vagyis Sárkánygerinc rizsteraszokat a zhuang és yao népcsoportok földművesei gondozzák a mai napig. A földek két kilátópontról tekinthetőek meg teljes pompájukban, az egyik a „Hét csillag kíséri a holdat”, ahonnan vékony ösvény vezet át a „Kilenc sárkány és öt tigris” kilátóig.

 

Guangxiben megelevenedik a táj, a dombok hatalmas sárkánnyá változnak, a hegyek állatokként, emberekként és varázslatos lényekként kelnek életre. Nem véletlen, hogy ez a vidék  megihlette az itt élőket, hiszen olyan, mintha elvarázsolt mesevidéken járnánk.

Ezt is olvasd el!

Élet Sanghajban

Sanghaji unokák


Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.