Kína cikkek

Kínában újabb városokat zárnak le a járványhelyzet miatt
Kínában újabb városokat zárnak le a koronavírus-járvány legújabb hullámának megfékezése érdekében, emberek millióinak mozgását korlátozva.

Kína már a karaoke bárokat is cenzúrázza
Október elsejétől még egyet szorítanak a kínai hatóságok az ország eddig sem fényes nyilvánosságpolitikáján. Ettől az időponttól kezdve ugyanis listázzák majd
azokat a dalokat, melyek tiltva lesznek a hatalmas ország összes karaoke bárjában.

A Kelet Velencéje Kínában található
Földváry Eszter idegenvezető következő útja Kínába vezet, Jünnan tartomány legfontosabb idegenforgalmi központjába, Lijiangba. Eszter több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.

Hongkong is készül már a három T-re
Talán még sokan emlékeznek önök közül is az úgynevezett a három T-re, amikor is a szocialista kultúrpolitika irányítói szabták meg, mely művek támogatandóak, melyek tiltandóak, és melyek azok, melyeket elég, ha csak tűrni kényszerül a hatalom. Most valami hasonló rendszer kezd kialakulni Hongkongban is azután, hogy Kína letörte a több hónapos demokráciapárti tüntetéseket.

Sanghaji beszélgetés egy világpolgárral
Holch Gábor 2002 óta él Kínában, vezetési tanácsadó és coach, a sanghaji magyar közösség egyik törzstagja. Munkáját tucatnyi európai és ázsiai ország között ingázva végzi, útközben pedig ír. Angol és magyar nyelvű könyvei, cikkei a kelet-nyugati kapcsolatokról szólnak, hol szakemberek, hol szórakozni vágyó olvasók számára. Baisanszki Zsanett Sanghajban találkozott vele.

Ég veled, zaijian Shanghai!
Sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink írják meg nekünk, mit adott számukra egy nagy váltás, egy új élethelyzet. Baisánszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Most a búcsúra és a hazatérésre készül.

Rejtő Jenő hősének nyomában
Ki volt az igazi Trebitsch? Aki Rejtő Jenő könyveinek kedvelője, pontosan tudja, hogy Buzgó Mócsing, a részeges tengerész. Az irodalomtörténetből ismert, hogy az író valós személy nevét kölcsönözte a figurának. Holch Gábor üzletember, aki rajongója a Rejtő regényeknek, ennél többet akart tudni. Baisanszki Zsanett Sanghajban találkozott vele és kérdezte a kutatásai eredményéről.

Guangxi elvarázsolt földje
Baisánszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Bár az túlzás, hogy keresztül-kasul utazták az országot, hiszen hatalmas területről beszélünk, de időnként eljutnak egzotikus vidékekre. Nemrég Guangxi tartományban jártak.

Visszatérés Xiamenbe
Sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink írják meg nekünk, mit adott számukra egy nagy váltás, egy új élethelyzet. Baisánszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Sanghajban élnek, de próbálnak más vidékeket is felfedezni. Ám ez a hatalmas távolságok miatt nem egyszerű. Azt is meg kell szokni, hogy repülővel járnak kirándulni. Legutóbb Xiamenben jártak.

Vuhan: tízezres koncerteken lazulnak a kínai fiatalok a Covid szülőhelyén
Több ezren vettek részt a hagyományos wuhani könnyűzenei fesztivál, a Strawberry Music Festival szombati nyitónapján. Az esemény különlegességét az adta, hogy ebből a közép-kínai városból indult el a pár hónap alatt a pandémiává fejlődő Covid-19, és ez az a milliós megacity, mely először szenvedte meg a teljes lezárást is.
A hakkák földjén- egy egzotikus vidék Kínában
Baisánszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Bár az túlzás, hogy keresztül-kasul utazták az országot, hiszen hatalmas területről beszélünk, de időnként eljutnak egzotikus vidékekre. Nemrég Fujian tartományban jártak.
Boldog élet 60 éves kor fölött
Sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink írják meg nekünk, mit adott számukra egy nagy váltás, egy új élethelyzet. Baisanszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Mivel Sanghaj egy igazi nemzetközi metropolisz, gyakran találkoznak külföldiekkel. Magyarokkal, lengyelekkel, amerikaiakkal, vagy más nemzetiségűekkel beszélgetnek, előbb, vagy utóbb terítékre kerül, hogy mennyire másképp működik a kínai társadalom, mint amit nyugati országokban megszoktak.
Fuss, tekerj, és szedd össze
Hallottátok már a plogging kifejezést? Svédül a 'szedd fel' és a 'kocogás' szavak keresztezése. Arra találták ki, hogy az emberek futás, vagy kocogás közben zsákokba gyűjtik a szabadban levő szemetet. A plogging ötlete Svédországból származik, de mára már az egész világon népszerű lett, olyannyira, hogy egy magyar, egy svájcival Kínában alapított ilyen futóklubot. Kocogás közben pedig úgy ismerik meg az országot, ahogy egy turistacsoporttal sosem lehet. Sógor Katival két futás közben beszélgettem Sanghajban.
PRIVÁT ÜZENET
Új sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink írják meg nekünk, mit adott számukra egy nagy váltás, egy új élethelyzet. A kezdeti rácsodálkozás után milyen örömökkel vagy épp nehézségekkel jelentkeznek a hétköznapok? Baisanszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte a párját, aki Sanghajban kapott munkát. Új volt számára a nyelv, a kultúra, a szokások. Eleinte csak úgy ismerkedett az országgal, hogy sétált az utcán, és figyelte az embereket. Az egyik első dolog, ami szembetűnő volt a rengeteg nagymama és nagypapa, az unokáival.
Aki megmutatta Kínának Magyarország rétegeit
Termékfejlesztési igazgató egy Disneyhez kapcsolódó cégnél, amely az egész világon ajándéküzleteket működtet. Emellett saját műalkotásain dolgozik: üvegművész. Egy sanghaji galériában találkozott Baisanszki Zsanett Viczán Zoltánnal, a Magyarország rétegei című kiállításának megnyitóján.
Túl a Nagy Falon
Új sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink írják meg nekünk, mit adott számukra egy nagy váltás, egy új élethelyzet. A kezdeti rácsodálkozás után milyen örömökkel vagy épp nehézségekkel jelentkeznek a hétköznapok? Baisanszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte a párját, aki Sanghajban kapott munkát.
Találkozzunk Petőfinél – a Lu Xun parkban!
Három évvel ezelőtt úgy költöztem Sanghajba, hogy alig tudtam valamit Kínáról. A barátom azonban itt kapott munkát, úgyhogy felmondtam a munkahelyemen, és beleugrottam az ismeretlenbe. Azóta sokat tanultam az országról és az itt élőkről. Például már az sem lep meg, hogy március közepén a virágzó cseresznyefák tömegeket vonzanak a sanghaji parkokba. Mi magyarok viszont más okból választottuk a Lu Xun parkot: az 1848-as forradalmat ünnepeltük.
Az angol zsidó közösség az ujgurok mellett áll ki a mostani holokauszt-emléknapon
Egyre több bizonyíték kerül napvilágra arról, hogy Kína szisztematikus népirtást folytat a muszlim vallású ujgur népesség körében. Nagy-Britannia zsidó közössége a holokauszt-emléknap kapcsán emeli fel a szavát egy újabb genocídium megelőzése érdekében.
Költő dinoszauruszra leltek Kínában
Egy tojásain "kotló" dinoszaurusz megkövesedett maradványait tárták fel a kutatók a kelet-kínai Csianghszi tartományban.
Magyar építésziroda is versenyben van a sencseni „Müpa” tervpályázatán
A magyar Zoboki Építésziroda három neves építésziroda mellett a világhírű Zaha Hadid építészirodával is versenyben van még a sencseni „Müpa”-ra kiírt nemzetközi tervpályázaton. A kiírók várhatóan 2021. februárban hirdetik ki a végső győztest. A tét egyáltalán nem kicsi, a Nemzetközi Előadóművészeti Központ becsült beruházási értéke 80 milliárd forint, míg a pályázat nyertese tervezői megbízást, vagy 90 millió forintnyi pénzjutalmat kap.
Aki Kínából rendelne karácsonyi ajándékot, most tegye meg!
A koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak, az Európai Unión kívülről érkező termékek esetében akár több hetes csúszások is fennállhatnak. Ezért aki külföldről rendelne, igyekezzen!
Vagány hercegnők – akikről nem tanultál a történelemkönyvekben
Te tudtad, hogy egy belga hercegnő megszökött Rigó Jancsival? És azt, hogy II. Erzsébet lánya Európa-bajnok lett? Történetek az arisztrokrácia kevésbé ismert tagjairól.
Bojkottot hirdetnek az új Mulan film ellen
A Disney új Mulan-filmjének egyre hevesebb bojkottjára szólítanak föl, azt követően, hogy az 1998-as animációs film valódi színészekkel újraforgatott verziójának egyes részeit abban a kínai tartományban vehették föl, ahol Peking több százezer embert zárt átnevelő táborokba.
Kényszermunkával készülnek a nagy divatmárkák termékei?
A világ vezető divatmárkáit előállató multinacionális cégek és azok forgalmazói nem kis mértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy Kína továbbra is fenn tudja tartani az ujgurok brutális elnyomását - állítják emberjogvédő szervezetek.
Túrázz virtuálisan Kínában, Angliában vagy Svédországban!
Qinghai tartományt járhatja be virtuálisan bárki, aki követi a Fjällräven Classic TV legújabb túraközvetítését. A Classic Kína útvonala 3 000 méter magasan, a lélegzetelállító, távoli vadon csodáin vezet át. A svéd outdoor márka május végén mutatta be a Fjällräven Classic TV projektet, melynek keretén belül az idei évre tervezett ikonikus Classic túráit online platformra költözteti.
Peking a koronavírus-járvány után
Miközben az északkelet-kínai Sulan városában a járvány második hullámától tartva kijárási tilalmat rendeltek el tizenkét új fertőzött miatt, addig a több, mint három éve Pekingben élő Schvéger Ágneséknél már fokozatosan enyhítik a szigorításokat.
Világuralomra tör a kínai TikTok - a kormányok aggódnak
A kínai fejlesztésű TikTok népszerűsége egyelőre töretlen a legfiatalabb generáció körében, simán megveri mind a Facebookot, mind más hasonló közösségi oldalakat.
Akkor most mi is van ezzel a koronával?
2019-nCoV – ez a hivatalos neve annak a koronavírusnak, ami hetek óta riadalmat okoz az egész világon. Sokan pániktól tartanak, és azt sem értik, hogy miközben Magyarországon már dúl a hagyományosnak mondható influenzajárvány, miért kell félni valami egészen mástól? Az mta.hu arra kérte a pécsi Szentágothai János Kutatóközpont munkatársait, hogy mondják el, mit lehet, illetve kell tudni az új vírusról – ahogy mondani szokták - a tudomány mai állása szerint. Íme a tudósok véleménye napra pontosan 2020. január 31-én.
Féljünk-e az új koronavírustól?
Módosulhat, és tovább terjedhet az az elsőként Kínában felbukkant koronavírus, ami már több embert is megölt — számolt be a BBC a kínai egészségügyi hatóságok figyelmeztetése alapján. Kínában tovább fokozták a fertőzés terjedésének visszaszorítására tett intézkedéseket.
Ritka bélyegünnep
Kétféle megszemélyesített bélyegívet bocsát ki a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. év-fordulójának alkalmából a Magyar Posta. A két tervező Máté Alexandra és Zhao Wenjie.
Különleges dolgok lapulnak a vésztői szépség bőröndjében
Útnak indult Kínába Szarvas Andrea, hogy Magyarországot képviselje a Miss World világdöntőn. A vésztői szépség nemzeti ajándékként egy hungarikumot, halasi csipkét vitt magával, valamint több, mint egy tucat egyedi tervezésű alkalmi ruhát, amiben szeretné elkápráztatni a zsűrit.
Miss China is elmondja a titkát
Xiang Yang Lisa, a 2013-as Miss Earth China szépségkirálynője a Vállalkozz Határok Nélkül nap sztárelőadója a november 17-éig tartó Fiatal Vállalkozók Hetén. A FIVOSZ a Nemzeti Kereskedőházzal közösen tartja meg Budapesten a Vállalkozz Határok Nélkül napot, melyen az érdeklődők többek közt azt is megtudhatják, hogyan alapított saját céget Kína szépe.
Sanghay és Shanghai: egy pesti mulató és a kínai nagyváros titkos kapcsolata
A kínai Shanghai és a két világháború közötti időszak ellentmondásos hazai Kelet-képét jól reprezentáló budapesti mulató, a Sanghay bar nevét kapcsolja össze a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum szeptember 21-én nyíló kiállítás.
Közöttük kell lennie, nincs mese!
Június 18-án, vasárnap este választják meg Magyarország legszebb lányát. A győztes Kínába utazik, ott képviselhet mineket a Miss World világdöntőn. Találd ki, e sok gyönyörű hölgy közül ki lehet a győztes?
Így még nem láttunk katonai toborzót! Nagyon kemény!
A hip-hop zenére készült klip célja mindenekelőtt rávenni a fiatalokat arra, hogy csatlakozzanak a világ amúgy legnagyobb létszámú, 2,3 milliós hadseregéhez. Mindez persze Kínában. De nem csak ez derül ki a videóból...
Úgy viszik a dobozos levegőt, mint a cukrot!
Óriási a kereslet a dobozos oxigéndús levegőért, amelyet egy cég kísérleti jelleggel árult a dél-kínai Hajnan sziget nemzetközi turisztikai vásárán. Az üdítőitalokhoz hasonló dobozba zárt levegőt akciós áron 29 jüanért, vagyis mintegy 1200 forintért kínálták.
Anya ne aggódj! A szinglik is lehetnek boldogok!
Különös figyelemfelhívással próbálja jobb belátásra bírni fiatalok egy csoportja a gyermekeiket házasságra kényszerítő szülőket Pekingben. Közterületi hirdetésükkel annak akarnak hangot adni, hogy sok fiatalnak elege lett a szülői nyomásból.
Hogyan keressünk milliárdokat 12 és fél perc alatt?
Hatalmas hírverés után a kínai szinglik napján, a 11. hónap 11. napján megtörtént a világ legnagyobb online vásárlási akciója. Nyitás után alig több mint fél órával 20 milliárd jüan (912,3 milliárd forint) bevételre tettek szert a kereskedők, valamint a szolgáltatást menedzselő platform gazdája, az Alibaba.
Van webkamerád? Dr Yang online meggyógyít!
Vége a hosszú várakozásnak, a betegek és az orvosok az interneten, webkamera segítségével kerülhetnek kapcsolatba. Az első online klinika azonban nem nálunk, hanem a 67 milliós Hunan tartomány székvárosában, Csangsában fogadja a gyógyulásra várókat.
Kulturális örökség lesz a konfuciuszi konyha?
A Konfuciusz család konyháját a világ szellemi kulturális örökségei között szeretné látni Kína - hangzott el egy ételekről szóló nemzetközi szakmai konferencián a kelet-kínai Csüfuban, a néhai nagy filozófus szülőhelyén. Az elképzelést a kínai résztvevők annyira komolyan gondolták, hogy máris hivatalos bejelentésben tájékoztattak az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO illetékeseihez címzett beadvány előkészületeiről.
Földrengést jelző állatok - bevetésre készen
Egyes állatok elég furcsán viselkednek a földrengések előtt. Ezt a gyanús viselkedést megfigyelve, földrengés-megfigyelő állomássá minősített ek több állattartó telepet a kelet-kínai Nanking városban.
Drónnal vigyázták az egyetemi felvételik tisztaságát
Drónt is bevetettek a kínai központi egyetemi felvételi vizsgák első napján, hogy a legmodernebb technikával vegyék fel a versenyt az évek óta ugyancsak a legkorszerűbb technikát alkalmazó csalók ellen.
Nagyon rossz hír a kínai bagósoknak!
A dohánytermékek adójának megemelésével, az Egészségügyi Világszervezetet segítségül hívva és minden korábbinál szigorúbb szabályok bevezetésével próbálják meg visszaszorítani a dohányzást Kínában, ahol a lakosság csaknem egyharmada cigarettázik
100 éves pandának fél évig jár a szülinap
Dél-Kínában megkezdték az ország legidősebb, 35. évében járó pandájának fél éven át tartó születésnapi ünnepségsorozatát, hogy méltóképpen köszöntsék majd novemberben a 100 éves embernek megfelelő életkorú Paszét.
Ennyit lehet kapni 1200 majomért! Megéri?
Nagyvárosok kórházainak, orvosi kutatóintézeteinek és gyógyszeripari vállalatoknak adott el kísérleti célra makákókat százszámra két kínai férfi. Ezért mindkettőjüknek több mint 10 évet kell börtönben tölteniük.
Egy ilyen főnököt körbe csókolnánk mi is!
Cégének mintegy 6400 alkalmazottját fizette be franciaországi kirándulásra egy kínai milliárdos, Li Csin-jüan, a Tiens Group tulajdonosa, aki ezzel "megalkotta" a Franciaországba látogató legnépesebb turistacsoportot.
Nemcsak az orosz turisták tudnak csúnyán viselkedni
Négy rossz magaviseletű kínai turista került elsőként a nemzeti szégyenlistára, ők a közelmúlt legelképesztőbb eseteinek főszereplői. Az országos turisztikai hivatal azért tette közzé az érintettek nevét, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a civilizált viselkedésre, a turistáknak ajánlott, valamint kötelező viselkedési szabályokra.
A világ legjobb bortermelői - némi meglepetéssel
Kína lett 2014-ben a világ második legjelentősebb bortermelője 800 ezer hektárral, megelőzve Franciaországot. Az első helyen továbbra is Spanyolország áll. De kik isszák a legtöbbet az isteni nedűből?