Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ennyit lehet kapni 1200 majomért! Megéri?

Nagyvárosok kórházainak, orvosi kutatóintézeteinek és gyógyszeripari vállalatoknak adott el kísérleti célra makákókat százszámra két kínai férfi. Ezért mindkettőjüknek több mint 10 évet kell börtönben tölteniük.

Hszü Si-kuj és Pi Tao, egy bűnbanda tagjai - társaik közreműködésével - együttesen csaknem 1600 védett majmot szállítottak megrendelésre, laboratóriumi célokra még 2000 és 2002 között, ám egyiküket csak tavaly májusban fogták el, a másik pedig ősszel adta fel magát a rendőrségen -adta hírül az MTI.

Hszüt, aki nem egészen két év alatt közel 400 állatot adott el, 13 év szabadságvesztésre ítélte Hszian város csangani kerületi bírósága, míg Pi, aki 1200 makákó életét tette kockára másfél év során, 10 és fél év börtönt kapott. A banda korábban elfogott többi tagja 4 és 14 év közötti börtönbüntetést kapott.

Kép: Pixabay

A bírósági beszámolóból kiderült, hogy a vevők elsősorban sanghaji, pekingi, szucsoui és kantoni intézmények voltak. Egy majmon átlagosan több mint 2000 jüant (88 ezer forint) kerestek. A makákók az úgynevezett országos másodosztályú védettségi kategóriába tartoznak Kínában.

A kínai hatóságok évek óta igyekeznek határozottan fellépni a védett állatok kereskedőivel szemben, ám újabb és újabb csoportok buknak le, mert a kereslet nem lanyhul.

Nemrég a közép-kínai Hunan tartományban hét embert vettek őrizetbe, mert a gyanú szerint az ugyancsak védett kategóriába tartozó tobzoskák ezreit értékesítették étkezési célokra. Az elkobzott emlősök 4,5-6,5 kilogramm közötti súlyúak voltak. Áruk a feketepiacon elérheti az 1800 jüant (79 ezer forint) is kilónként.

A tobzoskák többségét Kuangtung, Kuanghszi és Jünnan térségében fogták be. Az állatok egyes térségekben különleges ínyencségnek számítanak, pikkelyeiket gyógyító hatásúaknak tartják.

A kínai központi televízió híradása nyomán a news.qq.com című hírportál szerdán pedig arról számolt be, hogy Jünnan tartomány Saotung város Jencsin megyéjében tíz ember ellen folyik eljárás, mert részesei egy panda elejtésének, illetve eladásának.

A felnőtt nőstény pandát tavaly decemberben ölte meg egy Vang családnevű testvérpár. A rendőrség megtalálta az állat húsát is, amely 9,75 kilogrammot nyom és a bőrét, továbbá két lábának és koponyájának csontjait, valamint a máját. A veszélyeztetett pandák elejtéséért az 1990-es években halálra is ítélhettek valakit, és akad olyan is, aki életfogytig tartó börtönt kapott miatta.

Az állami védettséget élvező állatok befogói, elejtői, értékesítői és vásárlói a jelenlegi kínai törvények szerint több mint 10 év szabadságvesztéssel sújthatók.

Döbbenet! Milyen ember az, aki még a barátját is megeszi?
Kérjük, ne egyetek meg minket, mi a barátaitok vagyunk! – olvasható azon a plakáton, amely a kínai kutyahúsfesztivál bojkottjára szólít fel. A csemegének számító ebhúsról azonban a tiltakozás ellenére sem hajlandók lemondani a helyiek, akik szerint ezzel a finomsággal tudják a leginkább távol tartani maguktól a betegségeket.

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.