Mit jelent számodra világpolgárnak lenni?
Amikor valaki megtanul egy-két idegen nyelvet, kinyílik a világ, és amit Magyarországról tud vagy hall, azt új kontextusba helyezi. Az én életem úgy alakult, hogy kiskoromban az édesapám munkája miatt a Közel-Keletre költözött a családom, ott töltöttem néhány évet. Amikor visszatértünk Magyarországra, az otthonom is új volt számomra, és egyfajta kulturális relativizmus alakult ki bennem. Vannak gyökereim otthon, de máshogy látom a helyi dolgokat, mint az, aki születése óta csak ott élt. Számomra ezt jelenti a világpolgárság. Van olyan, akinek apja, anyja más országból jött, különböző helyeken nőtt fel, sok nyelvet beszél, vagy beleszeret egy másik kultúrába. Az ilyen emberek árnyaltabban látják a világot.
A Közel-Keletre költözés még nem a te döntésed volt. Utána viszont tanultál Bécsben, dolgoztál Bosznia-Hercegovinában, már jó ideje Kína a bázisod, miközben rengeteget utazol a munkád miatt. Miért választottad ezt az életet?
Ha valaki szeret főzni, sok mindent kipróbál, például az indiai ételeket, vagy azt mondja, most kipróbálom a lecsót, valahogy máshogy. Számomra ez éppen ilyen. Miért mennék mindig ugyanazokra a helyekre, miért élném ugyanazokat a hétköznapokat? Nekem ez tulajdonképpen egy hobbi. Nem könnyű dolog egyébként. Nehéz volt például párt találnom, mert kifejezetten olyan emberrel akartam együtt élni, aki nem kap szívrohamot akkor, ha azt mondom, éljünk most valahol máshol. Ez folyamatos választás. A nejemmel szerettünk volna kétlaki életet élni Európa és Ázsia között, de aztán bejött a koronavírus. Most nem lehet jönni-menni, kicsit jobban be is rendezkedtünk Kínában.
Beutaztad az egész világot, bárhol élhetnél. Miért pont Kínát választottad?
Gyerekkoromtól kezdve vonzottak az ázsiai dolgok. A filmekben a szamurájok, a távol-keleti írás. Még nem is tudtam írásjeleket írni, de úgy csináltam, mintha tudnék, firkáltam. Kamaszkoromban nagyon tetszettek az ázsiai lányok, de nálunk nagyon kevesen voltak. Aztán elkezdtem filozófiát és nyelveket tanulni, diplomatatanonc lettem, és egyre egyértelműbbé vált, hogy Ázsiában szeretnék kikötni.
De akkor volt terítéken Magyarország EU-hoz való csatlakozása, és csak az kaphatott ösztöndíjat, aki az EU-val foglalkozott. Bécsben tanultam, aztán az ENSZ-nél voltam gyakornok, majd az EBESZ-szel politikai tisztként Boszniába kerültem. De végig tudtam, hogy a földgolyónak nem azon a felén szeretnék lenni. Akkor Kína adta a legtöbb lehetőséget. 2002-ben egy egyetemen kaptam munkát, mint tanárképző szakember, és onnantól kezdve, egy-két kisebb megszakítással Kínában élek.
Hogyan lettél tanácsadó?
Találkoztam egy kínai úriemberrel, aki Németországba utazgatott, nagy ázsiai cégcsoportok nevében német befektetőkkel tárgyalt. Azt mondta, hogy vezetési tanácsadót keres. Kérdeztem, hogy ezt miért mondja nekem, én nem vagyok vezetési tanácsadó. Erre azt felelte: én ismerem az önéletrajzodat, és te vezetési tanácsadó vagy, csak még nem tudsz róla. Amikor leírta, hogy mit csinálnék nap, mint nap, az majdnem ugyanaz volt, mint amit az ENSZ-ben csináltam. Csak most az asztal másik felén nem kormányok vagy önkormányzatok ülnek, hanem multinacionális cégek. Nemzetközi, főleg európai cégek ázsiai leányvállalatainak felső vezetőit segítem abban, hogy ami már működött Európában, az működjön Ázsiában is, a nagy kulturális különbségek ellenére.
Ha már kulturális különbségeknél tartunk, hogyan látsz minket, magyarokat ennyi év külföldi tapasztalat után?
Extrémebbek vagyunk, mint a legtöbb ország, akikkel az üzleti életben együtt szeretnénk működni. A magyar kultúra egy elképzelt középvonalhoz képest sokkal szélsőségesebb, mint mondjuk a kínai vagy a thai. Próbálom ezt egy példával elmagyarázni: nézzük meg, hogy egy átlagos munkahelyen, amikor valaki más beszél, akkor illik-e közbeszólni? Ázsiában a legtöbb helyen, Japánban, Koreában, Kínában nem illik, de Magyarországon, Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban megengedett. Azt is figyelembe kell venni, hogy ha ez elfogadott, akkor milyen gyakran és milyen hangosan teszik? Ahol pedig nem illik közbevágni, ott megfigyelhetjük, hogy milyen hosszúak a csendek, és ezt mennyire befolyásolja, hogy ki-ki a hierarchia melyik szintjén áll. Így felállítható egy skála, melyen Kína közelebb van a középponthoz, mint Japán. A másik oldalon pedig Magyarország távolabb van a középvonaltól, mint például Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok. Ezek mérhető dolgok. A legtöbb kultúra, amit a magyarok megpróbálnak megérteni, közelebb van az átlaghoz. Ez azért nagyon lényeges, mert egy kultúra minél közelebb van a középvonalhoz, annál rugalmasabban tudja alakítani a viselkedését egy másik kultúrához.
Sok magyar nem is tud hosszú időn keresztül Ázsiában maradni. Neked mi a titkod? Hogyan hidalod át a kulturális különbségeket?
Vannak módszerek arra, hogy valaki „túléljen” egy olyan kultúrában, amelynek sajátosságai nagyon távol állnak az ő személyiségétől. Persze, ha valaki nagyon szenved, akkor azt mondom, menjen haza, vagy menjen olyan helyre, ahol a kultúra közelebb áll a természetéhez. De ha már aláírt egy ötéves szerződést, vagy a házastársa olyan nemzetiségű, akkor a beilleszkedés megkönnyítésének többféle módszere is van. Mindig nehezebb magamat alakítani a környezetemhez, mint a környezetet alakítani magamhoz. Ez kicsit olyan, mintha vennék egy lakást valakitől, aki alacsonyabb, mint én. Sokkal könnyebb áttenni magasabbra a polcokat, mint guggolva közlekedni a lakásban. Nagyon sokan ebbe fáradnak bele. Ha rájövünk, hogy mi a probléma, elkezdhetünk kialakítani egy olyan környezetet, amelyben komfortosabban érezhetjük magunkat. Például barátkozhatunk többet külföldiekkel, vagy ha kínaiakkal barátkozunk, akkor kereshetünk közöttük olyanokat, akik természetüknél fogva kicsit karakánabbak, magabiztosabbak, vagy olyanokat akik éltek Kelet-Európában, beszélnek idegen nyelveket, akik jobban értenek minket. Ők közelebb állnak a magyar temperamentumhoz. Többet is írtam erről a Mindenki szellemi kalauza, Kína, és Ez a város egy távoli bolygó című könyveimben.
Ezt is olvasd el!
