PRIVÁT ÜZENET Sanghajból
Boldog élet 60 éves kor fölött
Sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink írják meg nekünk, mit adott számukra egy nagy váltás, egy új élethelyzet. Baisanszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Mivel Sanghaj egy igazi nemzetközi metropolisz, gyakran találkoznak külföldiekkel. Magyarokkal, lengyelekkel, amerikaiakkal, vagy más nemzetiségűekkel beszélgetnek, előbb, vagy utóbb terítékre kerül, hogy mennyire másképp működik a kínai társadalom, mint amit nyugati országokban megszoktak.
Tapasztalataim szerint a magyarok többsége eléggé kritikus Kínával kapcsolatban. Gondolom, leginkább azért, mert nehéz alkalmazkodni ahhoz, ami ennyire eltér az általunk megszokottól. De van egy dolog, amit eddig minden magyar, akivel beszéltem, elismeréssel emlegetett, mégpedig azt, ami a parkokban történik.
A kínai park elsősorban a nyugdíjasok kedvelt közege. Persze látni fiatalokat is, de hétköznaponként túlnyomó többségben idősekkel telnek meg a színpompás ligetek. Tudni kell, hogy Kínában hamarabb mennek nyugdíjba az emberek, mint Magyarországon, és mivel általában ekkor még igen jó erőben és egészségben vannak, nem ülnek otthon. A parkokban találnak közösségekre, ahol számtalan különböző hobbit is űzhetnek.
Vannak, akik kártyáznak vagy mahjongoznak. (Bár tiltják, hogy pénzben játszanak, állítólag nem ritka, hogy megszegik ezt a szabályt.) Mások tánccsoportot, zenekart vagy kórust alkotnak, de gyakran látni magányos zenészeket is. Nagyon kellemes, amikor lágy fuvolaszó kíséri a délutáni sétánkat. Igaz, az is előfordult már, hogy egy hatvanöt év körüli kezdő szaxofonos első próbálkozásait voltam kénytelen hallgatni. Gyorsan elmenekültem, miközben arra gondoltam, milyen tiszteletre méltó, hogy idős korában kezd el megtanulni valaki egy új hangszeren játszani.
Nyugati szemmel az is elég mókás, ahogy idős hölgyek a park közepén csoportosan táncolnak, magukra vonva az összes tekintetet és objektívet. Ilyenkor elképzelem, milyen képet vágna a nagymamám ezt látva. Ha azt mondanám, álljon be közéjük, valószínűleg válaszra sem méltatná az abszurd ötletet. Pedig milyen egészséges a testnek és a léleknek is a szabadban, közösségben végzett könnyű mozgás!
Kínában az idősek sportjának tartják a tai chit. Minden parkban lehet találkozni nyugdíjasokkal, akik ezt a mozgásformát gyakorolják. Egy ideig kínai nyelvórákra jártam egy sanghaji egyetemen, ahol egy szabadon választható tárgyat is fel lehetett venni az órarendbe. Amikor néhány osztálytársam jelezte, hogy ők a tai chit választják, a tanárnő értetlenül nézett rájuk: miért nem mennek inkább oda egy emberhez a parkban, hogy tanítsa őket?
Hozzászólás zárolva.