Ég veled, zaijian Shanghai!
Sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink írják meg nekünk, mit adott számukra egy nagy váltás, egy új élethelyzet. Baisánszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Most a búcsúra és a hazatérésre készül.
Három év után nem egész három hetem maradt Sanghajban. Rengeteg dolgom lenne, fel kellene számolnom egy egész háztartást, vár rám a csomagolás, a búcsúzkodás a barátoktól, de valahogy nem sikerül nekilátnom. Nem mintha nem vágynék haza, csak éppen valamiért nem akar tudatosulni bennem, hogy tényleg vége. Az íráshoz is nehezen kezdtem hozzá, hiszen arról akartam beszélni, hogy mit érzek a hazaköltözés kapcsán. Hát semmit. Nem tűnik valóságosnak.
Tegnap átültettem a szanzavéráimat, pedig három hét múlva már nem is az enyémek lesznek. Az előző lakótól egy csomó haldokló növényt örököltem, szerintem, amikor kiderült, hogy el fog költözni, többé nem is locsolta meg őket. Én meg most átültettem a növényeimet.
Azt mondják, a kultúrsokknak, vagyis annak a folyamatnak, amelynek során egy új közegbe próbálunk beilleszkedni, négy szakasza van: a mézeshetek, az alkudozás, az igazodás és az alkalmazkodás. Ezt egyébként egy Kalervo Oberg nevű antropológus írta le az ötvenes években.
Az első kettőt én is megtapasztaltam. Az érkezésem utáni néhány hét fantasztikus volt. Ez Kínában az az időszak, amikor ha bemész egy teljesen átlagos buddhista templomba, azt is egészen elképesztőnek találod. Ha felnézel egy felhőkarcolóra, akkor beleszédülsz, és ha látsz egy táblát a metróban, hogy tilos köpködni, az olyan vicces és egzotikus számodra, hogy muszáj kiposztolnod az Instagrammra.
Aztán ezek a dolgok lassan a hétköznapok részeivé válnak, és többé már nem nyűgöznek le. A második szakaszban kezdenek el betolakodni az ember elméjébe a kisebb-nagyobb zavaró bosszúságok. Én például a falat tudtam volna kaparni, amikor beültünk egy étterembe, és az asztalszomszédunk hangos szürcsölő hang kíséretében tüntette el a tésztáját. Úgy vettem észre, hogy a sanghaji magyarok egyik „kedvenc” témája a közlekedés. Attól függően, hogy autóval, robogóval, biciklivel vagy tömegközlekedéssel járunk Sanghajban, mindnek megvan a maga ‘bája’.
Hozzászólás zárolva.