Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magyar építésziroda is versenyben van a sencseni „Müpa” tervpályázatán

A magyar Zoboki Építésziroda három neves építésziroda mellett a világhírű Zaha Hadid építészirodával is versenyben van még a sencseni „Müpa”-ra kiírt nemzetközi tervpályázaton. A kiírók várhatóan 2021. februárban hirdetik ki a végső győztest. A tét egyáltalán nem kicsi, a Nemzetközi Előadóművészeti Központ becsült beruházási értéke 80 milliárd forint, míg a pályázat nyertese tervezői megbízást, vagy 90 millió forintnyi pénzjutalmat kap.

Idén júliusban írtak ki nemzetközi tervpályázatot a Kína kereskedelmi és üzleti központjának tekinthető 19 milliós metropolisz, Sencsen Futian negyedének új, világszínvonalú előadóművészeti központjának megtervezésére.

A kiírók egy olyan, a jövő előadó művészetében meghatározó szerepet játszó létesítményt álmodtak meg, amely egyaránt szolgálja a hazai és nemzetközi művészeket, rajongókat, városlakókat és a turistákat egyaránt. A tervezőknek az 53 ezer négyzetméteres és több mint 80 milliárd forint becsült beruházási értékű Nemzetközi Előadóművészeti Központ (International Performance Center) koncepció tervét kellett elkészíteniük.

Az épület formavilága a kínai tradíciókban gyökerezik. Fotó: epiteszforum.hu

 

A város 40 éves évfordulójára készülő Müpa-léptékű projekt jelentőségét jelzi, hogy a nemzetközi pályázatra több világsztár építészirodát – Heatherwick Studio, Christian de Portzamparc irodája, Henning Larsen Architects – is meghívtak, míg a nyílt tenderen elindult Zaha Hadid és Sou Fujimoto irodája, valamint a New York-i Ennead Architects is – írja az epiteszforum.hu.

A zsűriben többek között helyet kapott korunk egyik legnagyobb hatású építész-gondolkodója, Rem Koolhaas, valamint az olasz sztárépítész, Massimiliano Fuksas is. Ezért már önmagában az is komoly elismerés volt, hogy a sencseni Operaház tervpályázatán is a legjobbak közé választott ZDA a meghívott építészirodák között kapott helyet, novemberben pedig még ennél is komolyabb sikert értek el a magyar építészek: az utolsó, döntő fordulóba is beválogatta tervüket a zsűri.

„Olyan épületet álmodtunk meg, amely nemcsak a város egyik fő kulturális központja lesz, hanem tényleges közösségi tér is. Olyan jelkép, amellyel a városlakók könnyen azonosulni tudnak, és amelyre büszkék lehetnek" – ismertette koncepciójukat Csiszér András, a ZDA design igazgatója.

„Világsztár építészirodákkal versenyezni a világ legnagyobb piacán magyar tervező számára egészen felemelő siker, és egyben bizonyítéka annak, hogy a magyar építészeknek van keresnivalójuk a nemzetközi porondon" – hangsúlyozta Zoboki Gábor.

A ZDA alapító-igazgatója kiemelte, hogy míg korábban elsősorban budapesti munkáik segítették őket megbízáshoz Kínában, mára a Nanshan Kulturális Központnak és a sencseni Operaház pályázatán szerzett elismerésnek köszönhetően az iroda nevet szerzett magának a távol-keleti országban.

Az épület formavilága a kínai tradíciókban gyökerezik, egy a helyi kultúrában évszázadok óta jelen lévő természeti szimbólum 21. századi újraértelmezése.

Nemcsak a külső egyedi, az épületbe egy ténylegesen multifunkcionális színháztermet terveztek, amely a tér fizikai variálhatóságával gyakorlatilag bármilyen előadóművészeti műfaj különböző igényeit ki tudja szolgálni.

Ezt a koncepciót kell tovább fejleszteniük a december-januári negyedik fordulóban, ahol már csak öten – egy kínai iroda, az SHL Shanghai mellett a Zaha Hadid Ltd., az Ennead Architects, a francia Coldefy & Associés Architectes Urbanistes és a magyar ZDA – versenyeznek az első helyért.

Utóbbiak munkáját, ahogy eddig is, az Intramuros Építésziroda és az Arch-Studio segíti majd. A legjobbnak választott iroda tervezői megbízást, vagy 90 millió forintot, a négy második díjazott pedig 60 millió forint jutalmat kap a munkájáért.

A kiírók várhatóan 2021. februárban hirdetik ki a végső győztest a nemzetközi tervpályázaton.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.