Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miss China is elmondja a titkát

Xiang Yang Lisa, a 2013-as Miss Earth China szépségkirálynője a Vállalkozz Határok Nélkül nap sztárelőadója a november 17-éig tartó Fiatal Vállalkozók Hetén. A FIVOSZ a Nemzeti Kereskedőházzal közösen tartja meg Budapesten a Vállalkozz Határok Nélkül napot, melyen az érdeklődők többek közt azt is megtudhatják, hogyan alapított saját céget Kína szépe.

A 28 esztendős Xiang Yang Lisa nemcsak kisugárzásával és bájával, hanem tudásával és ambícióival is nagy sikereket arat Magyarországon.

Miss China, mint királynő, Kép: FIVOSZ

- Mesterképzésén  tömegkommunikációt tanulok, de érdekel a média és a kínai kultúra is. Koi King névre hallgató projektemmel megnyertem a GSEA vállalkozói versenyt, amit azóta folyamatosan fejlesztek – nyilatkozta a vállalkozóvá vált szépségkirálynő.

Miss China, mint vállalkozó, Kép: FIVOSZ

Xiang Yang  tapasztalatai szerint a vállalkozással járó nehézségek kezelésében nélkülözhetetlen a türelem, a kitartás és az optimizmus. Azt is elárulta, hogy miért érdemes céget alapítani.

- Vállalkozónak lenni annyit tesz, hogy olyasvalamivel foglalkozhatsz, amit igazán szeretsz, miközben viszonylag szabadon és rugalmasan töltheted ki az idődet úgy, hogy lépésről lépésre valósíthatod meg az elképzeléseidet – magyarázta az egykori Miss China.

Mint mondta, a fiatal generáció nagyon fontos a jövőnk szempontjából, mert ez a korosztály a legkreatívabb és legdinamikusabb. Ezek a tulajdonságok pedig segíthetnek az életminőség javításában is.

XiangYang Lisa korábban még nem járt Magyarországon, izgalommal tölti el a látogatás, és reméli, hogy sok új vállalkozót ismerhet majd meg.

Utánozhatatlan francia sikk?
Mi a közös Londonban, New Yorkban, Milánóban és Párizsban? Mindegyiket a divat fővárosának nevezik, azonban ezek közül az utóbbi kiemelkedik. Hogy miért? A válasz roppant egyszerű: a letisztult francia stílus világhírű.

A Nemzeti Kereskedőház szárnyai alatt megrendezésre kerülő Vállalkozz Határok Nélkül napon színpadra lép még Kósa Erika, Magyarország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletasszonya, akinek majd 70 ezer ember köszönheti karrierje sikeres indítását vagy fejlesztését. Mellette előadást tartanak még a határon túli fiatal vállalkozói szervezetek elnökei, Bombera Krisztina televíziós újságíró és Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója is. Az érdeklődők továbbá meghallgathatják a Guinness-rekorderek kerekasztal-beszélgetését is, melyen részt vesz Szabó Norbert Ádám kajakos, Kiss Norbert kaminonversenyző, Besenyei Péter műrepülő és Rakonczay Viktóra kenus.

A Fiatal Vállalkozók Hete ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Bővebb információ: www.fiatalvallalkozokhete.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.