Tapasztalataim szerint a magyarok többsége eléggé kritikus Kínával kapcsolatban. Gondolom, leginkább azért, mert nehéz alkalmazkodni ahhoz, ami ennyire eltér az általunk megszokottól. De van egy dolog, amit eddig minden magyar, akivel beszéltem, elismeréssel emlegetett, mégpedig azt, ami a parkokban történik.
A kínai park elsősorban a nyugdíjasok kedvelt közege. Persze látni fiatalokat is, de hétköznaponként túlnyomó többségben idősekkel telnek meg a színpompás ligetek. Tudni kell, hogy Kínában hamarabb mennek nyugdíjba az emberek, mint Magyarországon, és mivel általában ekkor még igen jó erőben és egészségben vannak, nem ülnek otthon. A parkokban találnak közösségekre, ahol számtalan különböző hobbit is űzhetnek.
Vannak, akik kártyáznak vagy mahjongoznak. (Bár tiltják, hogy pénzben játszanak, állítólag nem ritka, hogy megszegik ezt a szabályt.) Mások tánccsoportot, zenekart vagy kórust alkotnak, de gyakran látni magányos zenészeket is. Nagyon kellemes, amikor lágy fuvolaszó kíséri a délutáni sétánkat. Igaz, az is előfordult már, hogy egy hatvanöt év körüli kezdő szaxofonos első próbálkozásait voltam kénytelen hallgatni. Gyorsan elmenekültem, miközben arra gondoltam, milyen tiszteletre méltó, hogy idős korában kezd el megtanulni valaki egy új hangszeren játszani.
Nyugati szemmel az is elég mókás, ahogy idős hölgyek a park közepén csoportosan táncolnak, magukra vonva az összes tekintetet és objektívet. Ilyenkor elképzelem, milyen képet vágna a nagymamám ezt látva. Ha azt mondanám, álljon be közéjük, valószínűleg válaszra sem méltatná az abszurd ötletet. Pedig milyen egészséges a testnek és a léleknek is a szabadban, közösségben végzett könnyű mozgás!
Kínában az idősek sportjának tartják a tai chit. Minden parkban lehet találkozni nyugdíjasokkal, akik ezt a mozgásformát gyakorolják. Egy ideig kínai nyelvórákra jártam egy sanghaji egyetemen, ahol egy szabadon választható tárgyat is fel lehetett venni az órarendbe. Amikor néhány osztálytársam jelezte, hogy ők a tai chit választják, a tanárnő értetlenül nézett rájuk: miért nem mennek inkább oda egy emberhez a parkban, hogy tanítsa őket?
Nagyon szeretem nézni, ahogy egy vízbe mártott ecsettel a betonon mutatja be valaki a kalligráfiatudását. Ezt általában idős férfiak teszik, miközben mások szakértő szemmel figyelik a tevékenységüket. Sok nyugdíjas az unokájával sétál a parkban, horgásznak, vagy a kacsákat figyelik a tavon. Kínában a nagyszülők aktívan kiveszik a részüket a gyereknevelésből. Szükség is van rájuk, mivel a szülőknek általában nagyon sokat kell dolgozniuk.
Kínában az idősek tisztelete nagyon mélyen gyökerezik. A fiatalok számára sokkal meghatározóbb a szüleik és nagyszüleik tekintélye, akarata, mint ma Magyarországon. Ez azt is jelenti, hogy a kínai fiatalok a jövőjükről, a karrierjükről,a házasságukról, a családalapításukról sokszor nem dönthetnek olyan szabadon, mint mi. Ezt nem irigylem tőlük, de talán kárpótolja őket, hogy ha a dolgok nem változnak, nagyon kellemes, tevékeny és szórakoztató öregkor elé néznek.
