Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Anya ne aggódj! A szinglik is lehetnek boldogok!

Különös figyelemfelhívással próbálja jobb belátásra bírni fiatalok egy csoportja a gyermekeiket házasságra kényszerítő szülőket Pekingben. Közterületi hirdetésükkel annak akarnak hangot adni, hogy sok fiatalnak elege lett a szülői nyomásból.

"Fiatalok vagyunk, szinglik és büszkék" - adták tudtul Peking egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjánál, a Tungcsimen metróállomásnál álló fiatalok, kezükben nagyméretű színes táblájukkal. A "transzparens" közepén egy női alak feltartott két karja a feje felett egy X-et, vagyis "nem-et" formáz.

A többség igyekszik ellenállni a szülői nyomásnak Kép: Pixabay

Mint kiderült, a feliratot és az ábrát nem jelentethették meg a földalatti kivilágított reklámjai között, ezért ott egy másik, visszafogottabb, de ugyancsak egyértelmű üzenet látható:

"Kedves apa és anya, ne aggódj. A világ oly nagy, az életnek oly sok formája van. A szinglik is lehetnek boldogok".

A kínai társadalomban, különösen a vidéken élők, illetve a vidékről elszármazottak körében máig élő hagyomány, hogy a gyerekeket a szülők mielőbbi házasságba kényszerítik, hogy biztosak legyenek sorsukat illetően. Ennek a többség még mindig nehezen áll ellen, ha egyáltalán megpróbálja.

A nyomás különösen a holdújévi, tavaszünnepi időszakban tetőzik, amikor sok fiatal hazamegy a városból és a szülők azzal szembesülnek, hogy bár már a húszas éveik derekán járnak, még mindig egyedülállók. A hagyományok szerint a helyzet megoldására a szülők gyakran a faluban jól ismert kerítőket bíznak meg, akik felhajtják a "gyereknek" korban megfelelő jövendőbelit.

Hogy ezt elkerüljék, egyre többen bérelnek fel a holdújévi időszakra vőlegényt vagy menyasszonyt maguknak. Egy napilap szerint az igény kielégítésére már szolgáltatások is szerveződtek.

Szinglirangsor – mely foglalkozások képviselői vannak leginkább egyedül?
A legtöbb egyedülálló az írók, a vándormunkások, a sportolók és az énekesek között van – legalábbis Kínában. Túlhajszoltság, alulfizetettség vagy a stressz állhat a szingliség hátterében?Nem titok…


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.