Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Drónnal vigyázták az egyetemi felvételik tisztaságát

Drónt is bevetettek a kínai központi egyetemi felvételi vizsgák első napján, hogy a legmodernebb technikával vegyék fel a versenyt az évek óta ugyancsak a legkorszerűbb technikát alkalmazó csalók ellen.     

Kína "legrettegettebb" vizsgáját (kaokao), amelyekre vasárnap és hétfőn több mint 9 millió középiskolás ült be, egy életet meghatározó eseményként tartják számon az országban, a hatalmas túljelentkezés és az ehhez képest korlátozott továbbtanulási lehetőségek miatt pedig csak a legeslegjobbak nyerhetnek felvételt a jó hírű, neves egyetemekre, a jók pedig a második, harmadik vonalbeliekre.

Kép: Pixabay

A diákok és a szülők igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a megmérettetés eredményes legyen, és nem ritkán a legagyafúrtabb trükkökkel, erre a célra kifejlesztett technikai berendezések segítségével próbálnak meg a vizsga tisztaságára ügyelő tanárok, ellenőrök eszén túljárni.

Ezért csak részben meglepő, hogy a fenyegetések és szigorú büntetések ellenére puskázással próbálkozókat, a külvilággal beépített adóvevő fülhallgatókkal kapcsolatot tartó csalókat leleplezni kívánó hatóságok immár drónnal is felügyelték a vizsgaközpontok helyszínéhez közeli "légteret", hogy kiszűrjék az esetlegesen szokatlan jeleket.

A közép-kínai Honan tartomány Loujang városában hatpropelleres pilóta nélküli repülőeszközzel pásztázták az eget, de egyelőre nem tapasztaltak rendellenességet. Mint a helyi sajtójelentésekből kiderült, a tartomány jüanszázezreket, vagyis forintmilliókat áldozott a nagyméretű szerkezet megépíttetésére.

Az oktatási minisztérium május végétől a múlt hétvégéig 23 embert vett őrizetbe, mert közreműködtek csalás előkészületeiben. Hétfői jelentés szerint Csianghszi tartomány Vuhan városában vasárnap éjszaka elfogtak egy főiskolai hallgatót, aki öt másik társával együtt hamis személyazonossági igazolványok felmutatásával "helyettesített" felvételizőket. Mint kiderült, egy Santung tartományi vállalkozó toborozta és egy magát szintén diáknak álcázó nyomozó riporter buktatta le őket.(Forrás: MTI)

Mit lehet tenni a vizsgadrukk ellen?
Sok diák számára rémálom a vizsgaidőszak, és a tanév vége, nem csak a rengeteg tananyag miatt, hanem azért, mert leblokkol, amikor számot kell adni tudásáról. Szóbeli vizsgán van, aki meg sem tud szólalni. Mi történik ilyenkor? Mit lehet ellene tenni?

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.