Az üvegművész tíz éve él Ázsiában. A gödöllői dombságból, az apró, Gomba nevű faluból jutott el Japánon és Hongkongon keresztül Sanghajba.

Forrás: Viczián Zoltán

• Utánanéztem  a szülőfaludnak, gyönyörű vidék. Mit adott neked, hogy egy ilyen helyen nőhettél fel? 
• A természet szeretetét. Amikor nem iskolában voltunk, akkor kint játszottunk az utcán vagy az erdőben, a mezőn, felpattantunk páran fiúk a biciklire, és akkor egész nap ki tudja, hogy hova jártunk.

Forrás: Viczián Zoltán

• Innen az ihlet, hogy több munkádon is látni állatalakokat?
• A természet mindig inspiráció. Az emberek hajlamosak eltávolodni tőle, és úgy gondolni rá, hogy nem vagyunk a részei. De hogyha megfigyeljük ezeket az állatokat, növényeket, rovarokat, rengeteget tanulhatunk tőlük, mert egyensúlyban vannak a rendszerrel, amiben élnek. Japánban is először vidéken dolgoztam, az fantasztikus volt! Lényegében városi környezetben, de úgy kell elképzelni, hogy pár ház, aztán rizsföld, aztán megint pár ház, rizsföld, és darumadarak, meg mindenféle madarak voltak mindenhol. Ott egy érdekes barátságom is szövődött - egy sassal.

Forrás: Viczián Zoltán

• Egy sassal?!
• Ebédidőben kijöttem a stúdióból, szerettem a rizsföldeknél sétálgatni. A rizsföldek körül rengeteg állat van, békák, kígyók, azok vonzzák a madarakat, és a nagyobb ragadozók is ott vannak a közelben. Észrevettem, hogy egy sas köröz a rizsföld fölött, a varjak megtámadják, és próbálják ellopni tőle a zsákmányát. Aztán egyszer csak elejtette, de repült utána, és elkapta. Volt nálam egy csokis kifli, amit ott eszegettem a szünetben, és elkezdtem gondolkodni, hogy ha a zsákmánya után repül, akkor a csokis kifli után is repül-e? Feldobtam a csokis kiflit, és meglepetésemre le kellett hajolnom, mert lecsapott! Hatalmas volt! A rizsföldek között nem annyira széles az út, de a szárnya letakarta az egészet. Óriási madár volt. Aztán rájöttem, hogy a csokis kifli nem a legjobb neki, úgyhogy vettem olyat, amiben volt egy kis virsli, és azt dobáltam. Odáig jutott a dolog, hogy egy pár hét múlva ebédidőben már ott ült az oszlopon a sas, és várt, hogy mikor jövök.
• Japán után Kínába kerültél, ott hogy fogadtak? 
• Amikor Kínába jöttem, és mondtam, hogy üvegművész, üveggravírozó vagyok, akkor elég furcsán néztek, hogy jól van, de hát miért nem gravírozol jáde követ? Az az igazi! De mondtam, hogy nem, az egy más stílus. Akkor ezen még nagyon meglepődtek, de ma már egyre több ember fölismeri az értéket az üvegben is.

Forrás: Viczián Zoltán

 

Ez egyébként egy nagyon érdekes különbség Japán és Kína között. Kínában az anyagot nem igazán tisztelik, ám a befektetett munkát, azt igen. Az anyagot csak akkor tisztelik, ha az drágakő vagy jáde, de az üvegnek, vasnak, fának nem nagyon van tisztelete. Japánban viszont az anyagot is tisztelik, és ott úgy nyúlnak hozzá az üveghez, hogy ez látszik. A legapróbb részletre is figyelnek, a legegyszerűbb anyagot is maximális odafigyeléssel dolgozzák ki.

• Tapasztalataim szerint kevesen maradnak olyan hosszú ideig Ázsiában, mint te. Sokan azt mondják ez a kultúra nagyon más, nehéz megszokniuk, egy idő után haza vágynak. Szerinted, te miért maradtál ilyen sokáig?
• Biztos, hogy nagyon más a kultúra, és megvannak a kihívásai. Hogy is mondjam? Az itten kultúra befolyásol minket, de az fontos, hogy egy biztos alapot hozzunk magunkkal, és azt ne hagyjuk lemorzsolódni. Mert ha hagyjuk, akkor az ember vagy teljesen meghasonul, és elveszti a lényegét, vagy el kell szökjön haza, mert kínozza a honvágy. Lehet, hogy azért sikerül nekem ezt kezelni, mert a kultúrát én magammal hoztam, arra nem úgy tekintek, mint valamire, ami elveszett vagy elmúlt, hanem az itt van velem, és használom is. A Magyarország rétegei kiállításommal is próbálom erősíteni.

Forrás: Viczián Zoltán

• Azt mondtad a megnyitón, nyugodtan érjünk hozzá bizonyos műveidhez. Nem ez a szokványos hozzáállás. 
• Általában a művész elrejtőzik a stúdiójában, készít valamit, azt felteszik a falra. Az emberek odamennek, megnézik, és vagy megértik, vagy nem. Én szeretem, amikor ez kicsit interaktívabb, és a látogatók a részévé tudnak válni az alkotásnak. Ezért is érdekesek a tükörből készült rétegelt munkák. A fényes réteg lepolírozása ad egy mintázatot, de ami tükröződik a tükörben, az is ad egy mintázatot. Aztán ezzel lehet játszani, hogy ki hogyan viszonyul hozzá. Valaki szelfizett, valaki úgy állt a tükörhöz, hogy mások tükröződjenek benne, valaki próbált úgy képet csinálni, hogy semmi ne tükröződjön benne - neki volt a legnehezebb dolga. Ezáltal nem csak én vagyok kreatív, hanem ők is.
• Tulajdonképpen az is egy réteggé válik, aki tükröződik?
• Igen, ez a megnyitón különösen érvényesült, mert ugye, Magyarország rétegeiről volt szó, és számos magyar is eljött. Érdekes érzés volt, amikor belenéztem abba a nagyobb munkába, amiről a kiállítás is kapta a címét, és a sok magyar ott tükröződött a Magyarország formában több ezer kilométerre az otthontól. Az egy nagyon értékes pillanat volt.