Kelet Velencéjének is hívják Lijiangot, ahová leszállt repülőgépünk. Jünnan tartomány egyik legfontosabb idegenforgalmi központját készültünk felfedezni, amely a naxi nemzetség fontos városa is. Első utunk a városi parkba vezetett, amit a Fekete Sárkány tó körül alakítottak ki és ahonnan páratlan kilátás nyílt a fenséges, hóborította hegycsúcsokra. A park nemcsak virágokkal, gyönyörű fákkal volt teli, hanem piros faoszlopos, hagyományos szürke cseréptetős, régi épületek egészítették ki az idilli látványt. Hétvége lévén, a park tele volt szépen kiöltözött családokkal, a hölgyek elegáns ruhában, kalapban, napernyővel a kezükben sétálgattak. Olyan volt, mintha egy romantikus filmet forgattak volna. Szükség is volt a napernyőkre, mert a város 2400 méter magasan fekszik, és igen erősen tűzött a Nap. A tavon hatalmas műanyag gömbök gurultak. Ahogy közelebb kerültünk hozzájuk, észrevettük, hogy gyerekek pörögtek, forogtak ezekben a nagy átlátszó labdákban. Ilyet addig még sosem láttam, de nem szerettem volna kipróbálni. Az idősebb generáció tagjai a parkban felállított asztaloknál madzsongoztak, ami az egyik legnépszerűbb társasjáték az országban. Volt, ahol egy hordozható magnóból zene szólt és többen arra táncoltak. Láttunk népviseletbe öltözött embereket is, gyönyörű hímzett ruháikat csilingelő ékszerekkel egészítettek ki. Olyan igazi békés, boldog, hétvége hangulat volt mindenhol.
Látogatás a múzeumba
Ellátogattuk a naxi múzeumba, ahol a helyi bölcs, vagy ahogy itt hívták a dongba fogadott, fején egy furcsa koronával. Megismertetett minket a naxi nyelvvel és megmutatta a hagyományos írást is, ami a világon egyedülállóan, a mai napig használt hieroglifa. Olyan volt, mintha gyerekrajzokat láttunk volna. Érdekessége, hogy csak a dongba ismeri az írást, a népnek nem tanítják meg.
A dongba naxi írásjeleket mutat a múzeumban. ( Fotó: Földváry Eszter)
A múzeumban mindenféle használati eszközt, népi ruházatot, nagy, ezüst nyakékeket, fejdíszeket láttunk még. Természetesen egy szuvenírbolton keresztül tudtunk csak kijutni a múzeumból, ahol naxi kézimunkákat árultak elég borsos áron. Például antik selyem hímzéseket, hiszen itt voltunk a Selyem út egyik fontos állomásán.
Szállodánk, akár egy kisváros
A szállodában érkezve szemünk-szánk elámult. Egy egész kis falut építettek fel, főtérrel, kis tóval, amin egy kőhíd vezetett át, régi stílusú házakkal és csodás kilátással a hegyekre. A klasszikus kínai bútorokkal berendezett szobák a legkényesebb ízlést is kielégítették. Mivel ez itt a tea hazája, több fajta különleges teát is találtam a szobámban, kis kerámia kancsóval és beállítható vízhőmérsékletű forralóval előkészítve az esti kóstolót.
Életképek az Óvárosból
Az Óvárost csak gyalog lehetett bejárni, mivel itt megmaradtak az eredeti keskeny kis utcácskák és a teljes csatornarendszer, amit a tó lát el vízzel. Több száz híd szeli keresztül -kasul a várost, a csatornák mentén omló virágok, a régi faházak szépen rendbe hozva. A csatornák partján lányokat láttunk ruhát mosni. Kiderült, hogy háromfajta kút létezik errefelé és mindegyiket másra használják: az egyikben ruhát, a másikban zöldséget mosnak, a harmadikból pedig az étkezéshez való vizet veszik. A házakban kézművesboltok, teázók, éttermek, kávézók nyíltak. Talán egy-két helyen laknak is, de nagyjából a turizmus elfoglalta ezt a városrészt.
Lijiang Óvárosát csatornák szelik át. ( Fotó: Földváry Eszter)
Itt úgy éreztem, ez nem is olyan nagy baj, mert ezeknek a régi, akár a 13. századból is megmaradt épületeknek az állandó karbantartása nagy odafigyelést és szakértelmet kíván, az anyagiakról már nem is beszélve. Nem voltunk egyedül a főutcán, ez a város a kínaiaknak is egyik legkedveltebb úti célja. Tömeg hömpölygött az utcákon, de ha az ember befordult egy kisebb mellékutcába, ott már jobban meg tudta csodálni az ősi házakat.
Teaszertartás
A tea szertartást nagyon kíváncsian vártam. Ez a város volt az ősi Tea és Ló út egyik fontos állomása. Az egyik kis faház emeletére mentünk fel, ahol egy alacsony asztalon mindenféle kegytárgyak fogadtak minket. Többek között egy kerámia varangyos béka pénzérmével a szájában, apró teáskanna, aprócska csészék. A kínai hiedelem szerint a varangyos béka meghozza a hosszú életet és gazdagságot. Így elmaradhatatlan kelléke a tea szertartásnak. A teamester legelőször erre öntött egy kis vizet, majd a forró vízzel megmelegítette a teás kannát és csak ezután forrázta le az első teát. Több fajtát kóstolhattunk meg, olyan gondos sorrendben, mint ahogy nálunk ez egy borkóstolón történik.
Mikor kezünkbe vettük a gőzölgő itallal teli kis csészét, először csak az illatával kellett ismerkedni, szabály szerint körbe forgatva a csészét. Csak ezután illett megkóstolni és kiinni három kortyban a nedűt. A kóstoló csúcsa a puer tea volt, amit hosszú időn keresztül szárítanak, gőzölnek, mielőtt korongokba préselik és akár évtizedeken keresztül is érlelnek. Korától függött az ára, de mindenképp az egyik legdrágább tea volt. Jünnan az egyik legrangosabb tea termelő vidék Kínában és ez a fajta az egyik specialitása.
Kulturális programok
Este elmentünk egy koncertre, ahol az együttes tagjai közül többen nyolcvan és száz év felettiek voltak. Főképp vonósokból állt a zenekar és naxi népzenét adtak elő. Élmény volt látni, hogy ilyen korú emberek is aktívan zenélnek és fellépnek. Ahogy azt megtudtuk, a naxi társadalom az időseket igen nagyra becsüli és tiszteli.
Az ittlétünk talán legmegkapóbb eseménye a Lijiang Impression szabadtéri előadás volt a várostól pár kilométerre a hegyek között. A természetes színpadi hátteret a naxik szent hegye, a Jáde Sárkány Havas-hegy vonulata adta, tizenhárom hófödte csúccsal. Ilyen drámai díszletet talán sohasem láttam még. A szervezés tökéletes volt. Mivel a hegyekben jóval hidegebb volt, mint a városban, mindenki kapott egy jó meleg, vízhatlan kabátot. Ebben már kényelmesen végig nézhettük a monumentális előadást. Egy hatalmas amfiteátrumban foglaltunk helyet, körbe vágtató lovasok bukkantak elő, majd őket hatalmas csapatban, szebbnél szebb népviseletbe öltözött leányok követték. 500 szereplő táncolt, énekelt és zenélt.
A Lijiang Impression előadás záróképe. ( Fotó: Földváry Eszter)
Elképesztő koreográfiával mutatták be a vidék életét, a legendákat, az itteni népek hagyományait. A szereplők amatőrök voltak, ettől függetlenül nagyon jól adták elő a különböző történeteket. Gyönyörű kosztümökben, a naxi, bai és yi népcsoportok viseleteit mutatták be. A tánc, a koreográfia és a zene annyira magával ragadó volt, hogy többen megkönnyezték az előadást. Ezzel a felejthetetlen élménnyel búcsúztunk el Lijiangtól.
