Életforma.hu

KUL-TOUR

Jön A helység kalapácsa zenés film, íme az első dal a filmből

Ember Márk énekel, táncol és csibészesen kikacsint.

Elkészült A helység kalapácsa című tévéfilm egyik zenés jelenetének részlete. A Megafilm gyártásában készülő film 7 helyszínen - Nagyszékely, Lórév, Gyermely, Etyek, Mátyásföld, Visegrád, Tordas – forgott.

Dombrovszky Linda rendező izgalmas köntösbe bújtatja Petőfi Sándor A helység kalapácsa című eposzparódiáját. A mesélő chopperel érkezik, a bíró pedig, mint egy vérbeli Keresztapa, jakuzziból szolgáltat igazságot. Eközben a szereplők néha dalra fakadnak: valamennyi slágernek a szövege eredeti Petőfi vers, amelyeket Ferenczi György, a country blues zenei cowboy-a, a 2022-es A Dal zsűrijének fenegyereke zenésített meg. A dalokat a film főszereplői, a legismertebb hazai színészek éneklik.

Megpróbáljuk filmes eszközökkel lekövetni a paródia műfaját: western és eastern műfajparódiát csinálunk a filmnyelv segítségével

- mondta a rendező, aki elárulta: annak ellenére, hogy tévéfilmet készítenek, mozifilmhez szükséges technológiával dolgoztak.

Csepü Palkó bőrébe bújva Ember Márk énekli a Hortobágyi kocsmárosné című, fülbemászó dalt. A történet szerint ő egy vagány cowboy, aki egy hamisítatlan western kocsmában, társaival táncra is perdül.

„A felvétel előtt egyetlen próbára állt be Márk a profi táncosok közé – árulta el a koreográfus, Szabó Anikó. - Persze, azért előtte kapott oktató videókat, hogy a koreográfiát megtanulja és a stílust is elsajátítsa. Ez a rendező által szándékosan eklektikusra megálmodott koreográfia egyáltalán nem volt könnyű, hiszen a hip-hoppot ötvöztük country lépésekkel, és még néhány néptánc elemet is felidéztünk.”

Kaszkadőr akciók is lesznek a filmben

Pindroch Csaba, aki magát a helység kalapácsát, Fejenagyot játssza, elmesélte, miért is szívügye ez a film:

„Sose szerettem azokat a műveket, amelyekben nem az eredeti szöveget használják. Itt viszont másként történik: végig Petőfit mondunk, úgyhogy akár az űrben is játszódhatna a sztorit” – emelte ki a színész, aki komoly kaszkadőr feladatot is kapott. „Fejenagynak a templom tetejéről kell lemásznia. Három kaszkadőr engedett le kötéllel, és végig biztosítva voltam, de így is erősen dolgozott bennem az adrenalin.”

A látványos kaszkadőr akciókkal, kocsmai bunyóval, humoros jelenetekkel, izgalmas látványvilággal készülő filmet 14 nap alatt forgatták le. A produkcióban 220 statiszta közreműködött. A televíziós premierig már csak az utómunkák vannak hátra.

Íme a zenés film egyik betétdala. Hogy tetszik a dal és az újjászületett Petőfi klasszikus?

https://youtu.be/HJggZvqpX6s

Szereplők: Zayzon Zsolt, Pindroch Csaba, Cserna Antal, Szervét Tibor, Györgyi Anna, Nagy Viktor, Hunyadkürti István, Ember Márk, Gubás Gabi

Ezt is olvasd el:


Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás?

Spanyolul utazni egészen más – Hogyan teheti élvezetesebbé az utazást a nyelvtudás? 

Van az utazásnak egy olyan pillanata, amikor a repülőgép leszáll, kilépünk a terminálból, megérezzük a melegebb levegőt, meghalljuk a körülöttünk beszélő emberek hangját, és hirtelen minden egy kicsit másnak tűnik.
Jane Austen élete és munkássága

Jane Austen élete és munkássága 

Jane Austen neve ma is sokak számára ismerősen cseng.
Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban

Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban 

A Mulatozin Forte című új szerzemény felöleli a mulatós, a lakossági techno és a dubstep műfajait, egy kislemeznyi szöveget tartalmaz és sok problémára kínál megoldást. A több mint 7 perces monstre trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel, és közösen is előadják a dalt szeptember 12-én, a Budapest Parkban. 
Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története 

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája.
Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon

Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon 

Június 6-án kerül megrendezésre a nyári LOVE Fesztivál, ami idén a Be Massive Horizon és a Haraszthy Pincészet kollaborációjából jön létre.
Kulturális élmények a mindennapokban

Kulturális élmények a mindennapokban 

A mindennapok ritmusa gyakran beszűkül a munka és az otthoni teendők közé, pedig a kulturális élmények könnyen beépíthetők a hétköznapokba is.
Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.