Életforma.hu

KUL-TOUR

Két kertmozival is erősít a Budapest Film

Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egyik varázslatos terén, a csillagos ég alatt? A Budapest Film Zrt. idén nyáron kültéri vetítéssorozatot indít Budapest két pontján.

A megmozdulás elsődleges célja a közösségi filmezés, valamint a budapesti kertmozi kultúra újjáélesztése. A Budapest Kertmoziban családias környezetben és fesztiválhangulatban lehet eltölteni egy kellemes estét, ahol a ’kertmozizás’ nosztalgikus élménye a mai nívós filmkínálattal párosul.

Két kertmozit is indít a Budapest Film. Fotó: Budapest Film

 

A kezdeményezéshez számos budapesti kerület, társszervezet csatlakozott: ilyenek a VI. és a VIII.  kerületi önkormányzatok, valamint az Eötvös 10 Közösségi és kulturális színtér, akiknek köszönhetően péntekenként a VIII. kerületi Teleki téren, szombatonként pedig a VI. kerületi Hunyadi téren várják a mozizni vágyókat ingyenes vetítéssel. A szervezők célja, hogy a Budapest Kertmozi idővel hagyományteremtő, egyfajta ernyőszervezetté nője ki magát; ebben máris számos partner jelezte együttműködési szándékát, így a helyszínek és események száma a közeljövőben hétről-hétre növekszik majd. A Budapest Film közkedvelt mozijaihoz hasonlatosan, az egyes helyszíneknek egyedi karaktert kapnak, amelyet főként látogatók igényeire szabott filmkínálat határoz meg.  A kertmozit a JCDecaux, a világ vezető outoor médiavállalata is támogatja.

A kertmoziban minden benne van, ami miatt jó dolog budapestinek lenni: a minőségi filmélmények sokasága, az évszázados mozikultúránk, maga a közösség, amely ezt életben tartja, a városunk páratlan szépsége, és persze az a szabadság is, hogy a köztereinket, parkjainkat bármikor művészeti helyszínné, jelen esetben például filmszínházzá avathatjuk a magunk örömére. A Budapest Kertmozi ezért sokkal több, mint nyári vetítések sorozata: közösen létrehozott, tagadhatatlan bizonyítéka is annak, hogy a budapestiek mennyire szeretik a filmeket és a várost, ahol élnek" - mondja Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. vezérigazgatója.

Remek nyáresti program. Fotó: Pixabay

 

 Teleki téri kertmozi

Józsefváros szívében, a Teleki téren a helyi önkormányzattal együttműködve július 3-tól, péntekenként látogatható a Budapest Film kertmozija. A mozizás szerelmesei a szabad ég alatt, a füvön, padokon vagy a lépcsőzetesen kialakított ’tribünön’ üldögélve élvezhetik a vásznon megelevenedő történeteket. A környék lakosságát szeretnénk minőségi szórakozásra invitálni, a családoknak a Kis kedvencek titkos élete, a humort kedvelőknek a Zoolander című Ben Stiller filmmel és Jim Carrey Truman show-jával kedveskednek a szervezők, Steven Spielberg korai rendezését, A cápát, valamint Ridley Scott filmjét, Russel Crowe főszereplésével a Gladiátort az izgalmakat kedvelőknek ajánlják. A romantika sem maradhat ki a kínálatból, a Szerelmes Shakespeare (Gwyneth Paltrow és Joseph Fiennes) és a TOP GUN (Tom Cruise és Kelly McGillis) dobogtatják meg a szíveket. Az amerikai foci szerelmesei a Péntek esti fények című filmen izgulhatnak, A nagy dobás pedig a modern pénzügyi világ sötét bugyraiba kalauzolja a nézőket.

 Hunyadi téri kertmozi

A hangulatos terézvárosi zöld téren a Budapest Film a helyi önkormányzattal, valamint az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérrel együttműködve július 4-től, szombatonként heti rendszerességgel vetít a kerület lakosainak igényes art filmeket. A sokszínű program összeállításánál a minőségi szórakoztatás volt az elsődleges cél. Műsorra kerül két kortárs magyar film, a Rossz versek és a Ruben Brandt, a gyűjtő.  Egy-egy utazás történetét mutatja be az Oscar-díjas Zöld könyv – Útmutató az élethez, az Időről időre és az Út a vadonba című filmek, nagyon különböző módon. De egy keserédes angol vígjáték a Férfiak fecskében vagy az impozáns szereplőket felvonultató Benjamin Button különös élete is vászonra kerül. A Hunyadi téren Quentin Tarantino (Becstelen Brigantyk) mellett megfér Jim Jarmusch (Paterson) is.

Az első kerületi Virág Benedek házban pedig jövő héttől főként kultfilmek és közönségbarát művészfilmek várhatók.

 


Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban

Egészségügyi problémákról értekezik a Bëlga és Janklovics Péter a közös dalukban 

A Mulatozin Forte című új szerzemény felöleli a mulatós, a lakossági techno és a dubstep műfajait, egy kislemeznyi szöveget tartalmaz és sok problémára kínál megoldást. A több mint 7 perces monstre trackben Tokyo, Bauxit és Még5 mellett Janklovics Péter humorista is vendégszerepel, és közösen is előadják a dalt szeptember 12-én, a Budapest Parkban. 
Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története

Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története 

Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája.
Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon

Bor, zene, szeretet és tűz – egy különleges fesztiválon 

Június 6-án kerül megrendezésre a nyári LOVE Fesztivál, ami idén a Be Massive Horizon és a Haraszthy Pincészet kollaborációjából jön létre.
Kulturális élmények a mindennapokban

Kulturális élmények a mindennapokban 

A mindennapok ritmusa gyakran beszűkül a munka és az otthoni teendők közé, pedig a kulturális élmények könnyen beépíthetők a hétköznapokba is.
Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket?

Nagy tér, nagy élmény – miért szeretjük az aréna koncerteket? 

Kevés dolog képes annyi embert megmozgatni és ismeretlenül is öccsekovácsolni, mint egy hatalmas koncert.
Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.