Életforma.hu

STÍLUS

Szlovénia az új Ausztria? Élet a Bledi-tó partján

Gyönyörű hegyek, tiszta, szép falvak, városok tele virággal, végtelen kedves emberek. A mesébe illő táj, az osztrák szervezettség és az olasz életszeretet találkozása azt eredményezi, hogy télen nyáron egyaránt rengeteg turista fedezi fel Szlovéniát. Mi a Bledi-tó környékén jártunk és három csodálatos napot töltöttünk el ezen a vidéken.

Vannak helyek Európában, amelyeket legalább egyszer az életben látni kell. Erre általában akkor jön rá az ember, amikor ott van. Az egyik ilyen „bakancslistás” úticél Szlovénia leghíresebb vidéke, a Bledi-tó, ahol bármely évszakban egy programdús hosszú hétvégét tölthet el az ember.

A tó közepén lévő szigetet csak hajóval lehet megközelíteni. ( Fotó: depositphotos)

Budapestről indulva öt óra autóút után, aminek nagyrésze autópálya, viszonylag frissen érkeztünk meg Bled városába. Szállásunk a központtól 15 perc sétára volt a hegyek irányában, ahol ott tudtuk hagyni az autónkat. Jó döntés volt a szállásválasztás, a belvárosban ugyanis mindez reménytelen vállalkozásnak tűnt, ugyanis sehol sincsenek parkolók. A város szélén, központi parkolókban lehet letenni az autót, vagy a szállodák elkerített parkolójában, ha ott lakik az ember.

Első program: a tó felfedezése

Csak egy kicsit szerettünk volna sétálni a tó körül, végül két óra alatt körbejártuk. Így fedeztük fel a különböző programokat, amelyeket másnap meg is valósítottunk. A 6 kilométer hosszú, szépen kiépített gyalogos és kerékpáros úton annyi izgalmas benyomás ért, hogy nem tudtunk visszafordulni. Néztük a tópartján strandoló és a tóban fürdőző embereket, a sok sup-ost és csónakázót, akik a lemenő nap fényében élvezték a békét, nyugalmat a tó közepén. Néha elektromos kerékpáron elhúzott mellettünk egy-két nyugdíjas és jó néhány lelkes fiatalabb futó.

Sziget a víz közepén

Kötelező program, amit mi sem hagytunk ki, a tó közepén található aprócska sziget (Blejski otok) felkeresése. Kizárólag csónakkal vagy a helyi pletna bárkával lehet megközelíteni. Legfőbb látnivalója a 17. században épült Nagyboldogasszony búcsújáró templom, amelyhez 99 lépcső vezet. Mi megszámoltuk, tényleg annyi. A harangot is megkongattuk, a legenda szerint ugyanis, ha valaki háromszor meghúzza a harang kötelét, nagy szerencse vár rá.

Ezekkel a helyi bárkákkal lehet megközelíteni a templomot. ( Fotó: László Kriszta)

Fantasztikus panoráma Bledi várból

Szlovénia egyik legrégebbi kastélyáról már 1011-ből maradtak feljegyzések. A 130 méter magasan, egy meredek sziklára épült vár ma múzeumként funkcionál. Fantasztikus kilátás vár azokra, akik  fellépcsőznek vagy autóval jönnek fel a hegyre. A vár teraszáról nem csak a Bledi-tó víztükrére nyílik páratlan panoráma, hanem a Júliai-Alpok és a Karavankák hegycsúcsai is látszanak.

 

A 130 méter magasan, egy meredek sziklára épült vár ma múzeumként funkcionál. ( fotó: depositphotos)

A bledi krémes, ami pont olyan, mint a magyar változata

Az útikönyvek szerint Bledből nem lehet úgy hazatérni, hogy ne kóstoljunk krémest. Ez a sütemény 1953 óta szerepel a helyi Hotel Park kínálatában, de ma már bármelyik kávézóban, étteremben, sőt fagylaltozóban is kapható. Természetesen mi is megkóstoltuk, nagyon finom volt, de az íze nem sokban különbözött a pesti August cukrászdában kaphatóétól.

Kirándulás a vadregényes Vintgar-szurdokba

A Bledi-tó partjaitól csupán 6 km-re található a festői Vintgar-szurdok, amely szintén egy „bakancslistás” úticél. A 1,5 km hosszú, vadregényes túra során a Radovna folyó mentén hatalmas sziklatömbök és magas sziklafalak között kanyarog az út, végén egy 16 méter magas vízesés zubog le a mélybe.

A 1,5 km hosszú, vadregényes út a Radovna folyó mentén hatalmas sziklatömbök és magas sziklafalak között kanyarog. ( fotó: László Kriszta)

A Covid-járvány miatt csak korlátozott létszámú látogatót engednek be és csak egy irányba lehet haladni. Mikor jó 40 perc lefele sétálás után elhagytuk a szurdok lezárt területlét, még egy órányi újabb séta várt ránk, ezúttal felfelé, hogy visszajussunk a parkolóhoz. De megérte, feledhetetlen látványban volt részünk.

Ez is érdekelhet:

Utazz velünk Grazba! 

Utazz velünk Mozart szülővárosába


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.