ADHD cikkek

Kamaszokat és családjukat segítő képregény jelent meg a gyermekpszichiátria támogatásával
Az esernyőcsapat kalandjai című hiánypótló képregény most megjelent folytatásában a diszlexiás, az ADHD-s és az autista főhősök immár nem a kisgyermekek között, hanem a középiskolában néznek szembe osztálytársaikkal és saját démonjaikkal. Az esernyőcsapat 2. a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház szakmai támogatásával jelent meg azzal a nem titkolt szándékkal, hogy elősegítse az elfogadást az érintettek és környezetük körében.

Széttörheti a családot a gyermek!
A figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral (ADHD) küzdő gyermekek szüleinél háromszor-ötször magasabb a kockázata különélésnek és a válásnak. Négyből három esetben a szülők tévesen azt gondolják, hogy gyermekük csupán az átlagnál szétszórtabb, lobbanékonyabb, így nem kérnek segítséget. Pedig a konfliktusok egy része elkerülhető lenne, ezért érdemes figyelmünket az ADHD-s gyermeket nevelő szülők felé irányítanunk.

Viselkedészavaros a gyermeked?
Az ADHD vagyis a hiperkinetikus figyelemzavar kialakulására számos teória létezik, de a kutatások alapján megjelenésében az öröklődés közel 70%-ban figyelhető meg. Környezeti ártalmakként az anya dohányzása, alkohol fogyasztása szintén hat a zavar létrejöttében. Négyszer annyi kisfiú és családja szenved a tünetektől, mint kislány, a tapasztalatok alapján a lányok inkább a figyelemzavart mutatják, még a fiúkat inkább az impulzív, hiperaktív tünetek jellemzik. A viselkedészavarok nemcsak a családnak jelentenek komoly pszichés terhet, hanem a gyermekek is szenvednek a környezet folyamatos negatív visszajelzéseitől.

Szülők figyelem! A hiperaktivitás betegség
Az ADHD tünetei általában óvodáskor végén vagy kisiskoláskorban jelentkeznek, amikor már a teljesítményt, koncentrációt feladatokkal mérik, és kiderül, a gyermek nem tud folyamatosan figyelni egy dologra.