Biden cikkek

Biden nem örökli meg Trump milliós Twitter táborát
A demokrata elnök csapata már most jelezte, hogy eltér a közösségi média használat korábbi gyakorlatától.

Több, mint 8 millió első választó adta le voksát Amerikában
Több korábbi rekord is megdőlt a mostani amerikai elnökválasztás során. Most küldték el legtöbben szavazatukat levélben, az első alkalommal az urnához járulók száma is rekordot döntött, ugyanúgy, ahogy az összes választó száma is, pedig a jelöltek életkoráról akkor még nem is beszéltünk.

Bekerült az első transznemű politikus az amerikai szenátusba
A mostani amerikai választás nem csak a két elnökjelölt szoros küzdelme miatt volt érdekes. A szenátusi és képviselőházi választás során ugyanis számos különleges jelölt lett a választott testületek tagja. Így például Sarah McBride valószínűleg történelmet írt azzal, hogy ő lett az első transznemű, akit a felsőházba megválasztottak.

Julia Roberts azt kéri szülinapjára: mindenki menjen szavazni!
A ma 53 éves sztár hetek óta az amerikai elnökválasztást álltja középpontba minden közösségi felületén. Kíváncsiak vagyunk, hány szettje van még, de addig is mutatjuk az eddigieket!

Trump-Biden csörte az amerikai történelem tükrében
Sorsdöntőnek bizonyulhat a november 3-án megtartandó amerikai elnökválasztás, kérdés ugyanis Trump miként reagál egy esetleges elvesztett, vagy éppen megnyert választásra. A The Wall Street Journal felidézi azokat a korábbi amerikai elnökválasztásokat, melyek a mostanihoz hasonló kiélezett helyzetben zajlottak.