Fehérvárcsurgó cikkek

Magyar és francia minőség, olaszosan tálalva
Ismételten egymásra talált a francia és a magyar konyha a festői botanikus kert közepén álló Károlyi Kastélyban. Fehérvárcsurgón az Accent Hotels közreműködésével immár harmadjára rendezték meg a Károlyi Gasztro Akadémiát, amelynek idén Angelica Károlyi grófnő és Gianni Annoni voltak házigazdái.

Ott lenni, ahol senki más
Jótékonysági hangversenyt adott a székesfehérvári Primavera Kórus az Idősek Barátai program javára a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély koncerttermében. A Horányi Ottila vezette énekkar arra hívta fel a figyelmet, hogy támogassuk azokat az önkénteseket, akik elszigetelődött, magányos idősek embereket látogatnak, sétára kísérnek vagy éppen felolvasnak nekik.

Fehérvárcsurgó, ahol Európa és Magyarország találkozik
Harmadszor rendezték meg Fehérvárcsurgón a Károlyi Gasztro Akadémiát a Károlyi-Kastély Hotel & Restaurant szervezésében. Először egynapos, majd kétnapossá vált maga a rendezvény, de a jövőben még ennél is hosszabb lesz. Ahhoz azonban, hogy megértsük a program minden részletét, először ismerkedjünk meg a helyszínnel, a kastéllyal, ami történelmünk csodálatos része, és bárki megnézheti, felkeresheti a parkot, megkóstolhatja a hazai és a francia konyha különlegességeit. Azután folytatom a rendkívüli gasztrobeszámolót!

A pillanat, amikor Angelica grófnő álma teljesült
Az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok alkalmából egy különleges, „∞” végtelen formájú fapad készült a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély 40 hektáros parkjába. A pad alakját Károlyi Angelica grófnő álmodta meg, majd Gáborecz István, az ismert kerti eszközöket gyártó cég faszobrásza faragta ki. Az ülőalkalmatosságként is használható alkotás mostantól a kertet díszíti.