Fertőző betegségek cikkek
Fogamzásgátlás: mit vegyünk be az utolsó pillanatban?
Nem megfelelő vagy elmaradt védekezés esetén jöhet szóba a sürgősségi fogamzásgátlás, amely egy tabletta bevételét jelenti, a szeretkezés után 48-72 órában. Dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyásza szerint ez a módszer azonban semmiképp sem helyettesítheti az előrelátó védekezést.

Köszönjük a galandférget, rómaiak!
A római birodalom hódításai együtt jártak a különféle, bélben megtelepedő és külső vérszívó élősködők elterjedésével az ókori Európában - derítette ki régészeti bizonyítékok alapján a Cambridge-i Egyetem egyik kutatója. Ezek szerint nekik köszönhetjük a galandférgeket is?

Enyhe télben jobban fertőz a bárányhimlő!
Ismét egyre több a pöttyös gyermek az orvosnál: az enyhe téli szezon kedvez a fertőző betegségek kialakulásának, így a lázzal, kiütéssekkel és viszketéssel járó, akár 2-3 hétig elhúzódó bárányhimlőnek is. A gyermekek 90 százaléka, jelentős többségében még óvodás korában átesik ezen a kellemetlen megbetegedésen, mely egy két adagból álló védőoltással megelőzhető lenne.

Egy betegséggel kevesebb lehet a világon
Világszerte 78 százalékkal esett vissza a kanyaró okozta halálesetek száma 2000 és 2012 között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint.

7 tipp, hogyan kerüld el a munkahelyeden a betegségeket
A betegségek elkerülésének alapvető feltétele a személyes és környezeti higiéniai követelmények betartása, és manapság rengeteg hasznos információt hallhatunk a megelőzéssel kapcsolatban is.

Betegségekről, melyek leginkább közösségen belül fertőznek
A szülők gyakran idegeskednek azon, hogy gyermekük milyen gyakran beteg, különösen, ha akkor, ha közösségbe járnak. A leggyakoribb betegségek a felső légutak és a gyomor-bél rendszer fertőzései, melyekről bővebben Dr. Pintér Zsolt, a Dr. Rose Magánkórház csecsemő- és gyermekgyógyásza beszélt nekünk.