Jótékonycélú program cikkek

Biciklizésből milliós adomány
Idén is meghirdette dolgozói között a Bringázz a munkába! programot a Tigáz. Az akció lényege, hogy a kerékpárral megtett kilométerek arányában támogatnak egy-egy intézményt. A vállalat önkéntesei csaknem 60.000 kilométert bicikliztek, így a cég több mint 1 millió forinttal támogatja a Dévény Anna Alapítványt.

Ez most Ferenc pápa legújabb meglepetése
A szegényekért tartanak komolyzenei koncertet Ferenc pápa akaratából a Vatikánban , amelynek díszvendégei a nehéz anyagi körülmények között élő római családok és hajléktalanok lesznek.

Itt a farsang, irány a bál! És még segítünk is…
Jótékonysági céllal rendezik meg február 1-jén az Első Budapesti Székely Bál elnevezésű rendezvényt, és ugyancsak jótékonysági célú az idei Széchenyi-bál, amely a hungarikumok jegyében zajlik majd.
Gálaest segít elfogadóbbá válni
Hazánk neves divattervezőinek kollekcióit mutatják be egészséges és fogyatékossággal élő, amatőr és profi modellek egy integrált divatbemutató keretében a Mozdulj! Közhasznú Egyesület jótékonysági gálaestjén, november 16-án. Az est fővédnöke Demcsák Zsuzsa, a Társ a bajban alapítvány egyik megálmodója.
Felavatták kifutós ruháikat a jótékony sztárok
Különleges ruhapróbán vettek részt a sztárok: a Mozdulj! Közhasznú Egyesület jótékonysági estjének divatbemutatóján fellépő hírességek először találkoztak azokkal a ruhakölteményekkel, melyben a gálán vonulnak kifutóra. Vágó Bernadett, Teszári Nóra, Krizbai Teca, Demcsák Zsuzsa, Horgas Eszter, Müller Attila és a R. Kárpáti Péter izgatottan próbálgatta a népszerű magyar divattervezők által megálmodott ruhakölteményeket.

Zumbázz a gyermekeddel, és segíts a fiatal anyáknak!
Tedd felejthetetlenné a gyereknapot, és segíts a hátrányos helyzetű fiatal anyákon! Különleges és jótékony célú zumba, gyerekprogramok és sztárprezenterek várnak!