Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez most Ferenc pápa legújabb meglepetése

A szegényekért tartanak komolyzenei koncertet Ferenc pápa akaratából a Vatikánban , amelynek díszvendégei a nehéz anyagi körülmények között élő római családok és hajléktalanok lesznek.

A Szegényekkel, a szegényekért címet kapta a VI. Pálról elnevezett vatikáni audiencia-teremben május 14-re kitűzött koncert. A dél-olasz Salerno városának filharmonikus zenekarát Daniel Oren karmester vezényli. A többek között a pápai alamizsnahivatal és a Kultúra Pápai Tanácsa támogatásával szervezett jótékonysági koncert célja a szegényeknek való adománygyűjtés.

Kép: Pixabay

Első alkalommal azonban nem kizárólag a politika képviselőit és az esetleges adományozókat hívták meg az egyébként ingyenes vatikáni koncertre. A hétezer férőhelyes teremben a díszvendégeknek járó székeket Ferenc pápa akaratából a Rómában élő hajléktalanoknak és szegényeknek tartják fenn.

Az egyházfő arra kérte a római plébániákat, hogy az olasz főváros peremkerületeinek nehézségben élő családjait hívják meg a koncertre. Az adományozókat pedig a Vatikán arról értesítette, hogy az egyházfő várja felajánlásaikat.

A 2013-as megválasztásakor a szegényeket segítő Szent Ferencről nevet választó Ferenc pápa az utóbbi két évben számos kezdeményezéssel támogatta a rászorulókat Rómában, Olaszországban és az egész világon. Többek között Vatikánváros területén a hajléktalanok számára ingyenes zuhanyzókat és fodrászatot állíttatott fel.

Húsvétkor a pápai főalamizsnás pénzt osztott a római utcákon élők között. Március 26-án 150 hajléktalant hívtak meg a Vatikáni Múzeumba látogatásra, Ferenc pápa a Sixtus-kápolnában várta őket. Az egyházfő azt mondta a hajléktalanoknak, hogy a Vatikán kapui mindig nyitva állnak előttük.

Az olasz sajtó arra emlékeztetett, hogy megválasztása után két hónappal, 2013 júniusában, Ferenc pápa nem ment el a tiszteletére szintén az audiencia-teremben rendezett koncertre, amelyet akkor a pápa üresen hagyott székével tartottak meg. A magyarázatok szerint Ferenc pápa elutasította a túlzottan díszes, protokoll eseményeken való részvételt és azóta a májusi lesz az első vatikáni koncert, amelyen részt vesz.

Ingyen van, és senkit sem borotválnak kopaszra!
Ferenc pápa kezdeményezésére a római hajléktalanok önkéntes fodrászok és borbélyok szolgáltatásait ingyen vehetik igénybe. A hétfői nyitás óta nem csak a fodrászat, hanem az ugyanitt felállított zuhanykabinok előtt is hosszú sorok állnak.

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.