Életforma.hu


Elfelejthetem, hogy demens vagyok?

Elfelejthetem, hogy demens vagyok? 

A demencia előrehaladott stádiumaiban az emlékezeti folyamatok egyre változóbb képet mutatnak. A memória kapacitása hetek, napok, sőt órák leforgása alatt is hatalmas ingadozást produkálhat. Ennek egyik legjellemzőbb példája a "napnyugta szindróma" néven ismert jelenség, amikor is a betegek a késő délutáni - kora esti órákban könnyen megzavarodnak. Habár nem tudjuk pontosan, mi is okozza, feltehetőleg a fáradtság, a csökkent látási viszonyok és az ezek nyomán fellépő orientációs nehézségek, valamint a cirkadián ritmus változásai mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a demenciával élők ilyenkor tipikusan "haza" akarnak menni, mivel nem ismerik fel otthonukat.
Így ismerheted fel a stroke-ot

Így ismerheted fel a stroke-ot 

Zavaros beszéd, szédülés, homályos látás, eszméletvesztés. Sokszor nem vesszük komolyan a tüneteket, és bizony előfordul az is, hogy közömbösen elsétálunk egy földön fekvő ember mellett. Ám jó, ha tudjuk, hogy az ájulás, erős fejfájás, tudatzavar vagy az egyik testfél hirtelen fellépő zsibbadása akár életveszélyes agyi vészhelyzetre, stroke-ra is utalhat! Hogyan győződhetünk meg róla, hogy stroke-ról van szó, és mi a teendő?