Életforma.hu


Nem egyformán szenvedik meg az afgán nők a tálib uralmat

Nem egyformán szenvedik meg az afgán nők a tálib uralmat 

Folyamatosan érkeznek az elborzasztó hírek az újra tálib uralom alá kerülő Afganisztánból. Lassan már remény sincs arra, hogy a nők számára biztosított jogokat, amelyekkel az afgán lányok és asszonyok az elmúlt húsz évben valamelyest élni tudtak, a hatalomra került tálibok meghagyják. Sárközy Miklós Közel-Kelet szakértő, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az ország fejletlen, déli tartományaiban élők számára kevésbé idegen ez a fajta jogkorlátozás, ez elsősorban azok számára valódi tragédia, akik a modernebb északi országrészben élték meg az elmúlt húsz évet.
Vakcinaútlevél kell annak, aki Mekkába kíván elzarándokolni

Vakcinaútlevél kell annak, aki Mekkába kíván elzarándokolni 

Az idén április 13-tól, május 12-ig tartó Ramadan alkalmával a mekkai zarándoklaton csak azok a muzulmán hívek vehetnek részt, akik igazolni tudják, hogy beoltották őket, vagy azt, hogy átestek már a betegségek. A korábbi évek milliós zarándoktömegei után idén nem számítanak komoly mennyiségű látogatóra.