Életforma.hu


Fenébe a szivacsos melltartóval!

Fenébe a szivacsos melltartóval! 

Magassarkú cipő, strasszköves fehérnemű és szivacsos melltartó – minden felnőtt nő számára ismerős ruhadarabok, ám manapság ugyanezeket vásárolhatja meg bármelyik szülő kislányának. Egyes üzletláncok kínálata provokatív, felnőtt stílusú ruhákkal bombázza már az egészen kicsi gyermekeket is. Ez a korai szexualizáció negatív hatással van a lányok ideális testképére és az önbizalmára is - derült ki a Life TV egykori műsorából.
A szelfi függőség 10 biztos jele

A szelfi függőség 10 biztos jele 

Van, aki már az ébredését is kiposztolja, aztán a kávéját, az ebédjét, a családját, a szerelmét és napjának szinte minden mozzanatát, miközben azt lesi, hányan kommentelik és lájkolják. Mikortól beszélhetünk beteges függőségről, személyiségzavarról? Azért csak figyeld magad...

A sikeres randizás titka 

Július 1-jétől vadonatúj, randizásra felkészítő műsort indít a VIVA. A csatorna saját gyártású, Második randi című műsorának célja tippeket adni ahhoz, hogy a fiatalok a közösségi médiában hatásosan és hitelesen mutathassák be magukat, majd az első találkozást második, és még további is kövesse, sőt akár egy komoly kapcsolat is kialakulhasson. 
Érdemes szépnek lenni?

Érdemes szépnek lenni? 

Mennyire vagyunk elégedettek magunkkal? Mennyiben befolyásolnak minket az ideálok? Mi fér bele és mi nem, a szépségért folytatott harcba? Egy nemrég készített, 1000 fős felmérés kereste ezekre a kérdésekre a válaszokat. Dr. László Zsolt plasztikai sebész és Dr. Hevesi Kriszta pszichológus értékelték az eredményeket. Hölgyeim, igen tanulságos!    
Egy lépésen múlik, hogyan mutatsz a fotókon!

Egy lépésen múlik, hogyan mutatsz a fotókon! 

A családi eseményeken mindig sok fotó készül, az ember pedig a többségénél úgy érzi, mindenki remekül mutat, csak ő nem. Van pár tippünk, hogy mindig a legjobb arcod mutasd!
Sztárszépségű arc egy fotón? Neked is lehet!

Sztárszépségű arc egy fotón? Neked is lehet! 

A sztárok minden fotón remekül mutatnak. Könnyedek, elegánsak a róluk készült portrékon. Van néhány trükk, amivel a te arcod is majdnem olyan lesz, mint az övék!