Alighogy beköltöztünk pesterzsébeti sorházunkba, egy szép cirmos cica ült le a teraszunkra. Keservesen nyávogott. Látszott rajta, hogy éhes. Kapott egy kis maradék túrós tésztát. Jól lakott, kényelmesen besétált a konyhába, leült a hűtőszekrény elé, és dorombolni kezdett. Rögtön rájöttem, egy ez egy kitett állat. Felismerte a hűtőt! Átgondoltam. Gyerekkoromban volt cicám, tudtam mivel jár, de vajon mit szól hozzá a férjem? Neki soha nem volt kisállata. Megbeszéltük. Hyppolit maradt, és több mint 10 éven át volt hűséges társunk, barátunk, aki soha többé nem nyávogott!