Életforma.hu


Rékasi Károly: koronavírus-gyanúval vizsgálták

Rékasi Károly: koronavírus-gyanúval vizsgálták 

A visegrádi esküvőjére készülő, és újabb műtét előtt álló Rékasi Károly az elmúlt hetekben koronavírusra utaló tüneteket produkált. A kezdeti pánik után gyorsan tesztet csináltatott.

Bartha Zsolt elbúcsúzott a Mátyás király tértől 

Rékasi Károly jelen egészségi állapota miatt nem tud részt venni a sorozat munkájában. Az RTL Klub rövid közleménye szerint az alkotók igyekeznek mindent megtenni, hogy a közönség ne hiányolja a színművész által megfogalmazott "Barát" karakterét.     
Újra a Barátok közt Rékasi Károly

Újra a Barátok közt Rékasi Károly 

Távozott a kórházból, és mivel orvosától engedélyt kapott rá, megkezdi a munkát a sorozatban Rékasi Károly. A művész a héten már forgat. Nemrég a színészt újra meg kellett műteni, mivel a nyári motorbalesetéből származó sérülései nem megfelelő ütemben gyógyultak. A színész eddigi gyógyulási folyamata, és rehabilitációja nem okozott fennakadást a sorozat történetvezetésében, de a mostani váratlan helyzet már igen, így a készítők gőzerővel dolgoztak azon, hogy a történetet Rékasi Károly állapotához és teherbírásához igazítsák.