Szombathely cikkek

Boldogtalan vagy? Itt a megoldás!
Világszerte március 20-án ünnepeljük a boldogság napját. Az ENSZ Közgyűlése 2012. júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává ezt dátumot. A testület határozata hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A dokumentum egyben felszólította az ENSZ tagországait, hogy megfelelő módon ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban.

Ez igen! Idén rádupláz az Oktoberfest
A világ legnagyobb sörfesztiválja idén ötödik alkalommal látogat el Budapestre, valamint első alkalommal Szombathelyre is október 5 és 8 között.

Fogadd köpenyem felét! Páratlan tisztelgés Szent Márton előtt
Páratlan régészeti kiállítás nyílt a Szent Márton-év keretében Pannonhalmán és Szombathelyen. A híres leleteket és számos aranytárgyat, köztük a Nagyszentmiklósi kincs egy darabját is felvonultató tárlat Szent Márton szülőföldjének, Pannóniának majd öt évszázadát mutatja be, betekintést enged a kereszténység e térségen belüli elterjedésébe. Ebben az összefoglaló formában most először tekintheti meg a nagyközönség a korszak nemzetközi jelentőségű kulturális és művészeti értékeit.

Bélyegünnep
Kétcímletű alkalmi bélyegsorozat és feláras bélyegblokk kibocsátásával köszöntötte a bélyeggyűjtők legnagyobb ünnepét a bélyegnapot a Magyar Posta. A 89. eseménynek ezúttal Szombathely adott otthon. Az újdonságok Hajdú József és Benkő Sándor művészfotóinak felhasználásával Baticz Barnabás grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-ben készültek. A felárból befolyó összeget, blokkonként 300 Ft-ot, a Magyar Posta a hazai szervezett bélyeggyűjtés támogatására fordítja.