Életforma.hu


Sok a macera, de még így is több magyar kiruccan

Sok a macera, de még így is több magyar kiruccan 

A hagyományos téli üdülőhelyek mellett az elmúlt években alaposan divatba jöttek az egzotikus helyszínek, melyek valóban alkalmat kínálnak arra, hogy aki akar, el tudjon „menekülni” a télből a nyárba, maga mögött tudja hagyni a hagyományos karácsonyi ünnepeket. A koronavírus-járvány miatt persze sok mindent megváltoztatott, azonban úgy tűnik, hogy az elszánt utazókat ez sem tántorítja el, hogy útra keljenek.

„Azt a pénzt nagyon nehéz visszafizetni, ami nincs az utazási irodáknál” 

Az irodák azt tervezik, hogy ha az egészségügyi és adminisztratív szabályok lehetővé teszik, akkor július elején elindítják a charterjáratokat a mediterrán tengerparti üdülőhelyekre”, mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. A szakember a Piac & Profitnak adott interjúban arról is beszélt, hogy mi az, ami igazán segíthetne a nehéz helyzetbe került irodákon.
Így válasszunk biztonságos utazási irodát

Így válasszunk biztonságos utazási irodát 

A folyamatos működés és a szakmai múlt a legfontosabb két jellemző, ami segíthet a megfelelő utazási partner megtalálásában. De soroljuk tovább  azokat a szempontokat, amelyeket mindenkinek érdemes mérlegelnie, amikor tervezni kezdi a külföldi vakációját., hogy az álomból ne rémálom legyen...