Védett állat cikkek

Nem mind mérges, ami fekete
A viperáktól sokan rettegnek. Kétségtelen, hogy rendelkeznek olyan fegyverrel, amellyel szemben adott esetben nagyon védtelennek érezzük magunkat. Ez igaz is lehet olyan országokban, ahol nyüzsögnek a veszélyes mérgeskígyók, és ahol igen nehéz elkerülni a velük való a tragikus kimenetelű találkozást. Nálunk azonban a keresztes vipera nagyon ritkán kerül a szem elé, akkor is már csak a farka végét látjuk, mert hanyatt-homlok menekül előlünk.

Ritka kis szarvacskák bújtak elő
Még a gorilláknál és az orangutánoknál is ritkább, fenyegetettebb állatok, a mhorr gazellák szaporodtak nemrégiben a Budapesti Állatkertben. Ezek a patások a természetben már kihaltak, az állatkerteknek köszönhetően léteznek még egyáltalán. A városligeti intézmény 2007 vége óta foglalkozik a tartásukkal, 2009 óta pedig rendszeresen szaporítják is őket. A most bemutatott két gida november elején, két különböző anyától született, mindössze két nap eltéréssel. A fiatalok mellett egyébként a világ jelenlegi legidősebb mhorr gazellája is a Budapesti Állatkert lakója!

Harctéren a vadvilág - Ezt látnod kell!
Hogyan találhat magának menedéket Európa egyik legveszélyeztetettebb hüllője épp egy magyarországi katonai lőtéren? Miért fontos, hogy ezen a kiképzőhelyszínen a honvédség is kiemelten figyeljen az állat- és növényvilág megőrzésére? A természetvédők és a Honvédelmi Minisztérium hat évvel ezelőtt összefogtak, hogy megóvják a páratlan természeti értékeknek otthont adó Turjánvidéket.

Egy sünlányból is lehet Jeanne d'Arc!
Magyarországon - köszönik szépen - jól vannak a sünök! Nagy-Britanniában azonban csak úgy pörög a sünközélet. Ezt a 444 jelentette! Ott egyrészt indult egy honlap egy online térképpel, ami amolyan sünszámláló. Bárki bejelölheti rajta, hol találkozott sünnel, és az élő volt-e vagy holt.