Mit üzen a kötésminta?
Morze helyett megteszi akár egy pulóver is
Ismét egyre divatosabbá vált a kötés. Főleg a lockdown ideje alatt terjedt el, amikor a közösségi portálokon egyre-másra jelentek meg a különféle kihívások. Elődeink a szabadidő hasznos eltöltésén túl másra is használták a kötést: az egy sima, egy fordított alkalmas volt arra is, hogy titkos üzeneteket juttassanak célba a háborúk alatt.
Egy kép a múltból: a helyszín egy belga kisváros, az időpont pedig az első világháború. A vasútállomáshoz közeli ház ablakában egy nagymamakorú nénike kötöget. Amikor a hadi felszerelést szállító vonatok elhagyják az állomást, egy kidudorodó hurok kerül a pulóverbe, ha viszont több napig várakoznak a kocsik, akkor egy öltés kimarad. Később az elkészült ruhadarab egy belga katonához kerül, aki történetesen az ellenállás tagja, másodállásban kém, és legfőbb feladata, hogy szabotázsakciókat szervezzen a megszálló német hadsereg ellen.
„Közismert tény, hogy a kémek gyakran használták a kötést, horgolást, hímzést kódként, ha valami titkos üzenetet akartak célba juttatni.” – olvasható az 1942-ben megjelent A Guide to Code and Signals című könyvben.
Amikor a kötést titkos üzenetek átadására alkalmazták, a rendszer nagyjából úgy működött, mint a morze. Két jelet használtak, amit az egy sima, egy fordított technika lehetővé tett; egy V alakú kitüremkedés a ruhadarab felületén, és egy vízszintes rövid vonal, egyfajta kötőjel váltogatta egymást, és hozta, vitte az üzeneteket a sálon, pulóveren, szvetteren, derékmelegítőn, kötött sapkán. Az egésznek csak a fantázia szabott határt.
Phyllis Latour Doyle-t az angol titkosszolgálat dobta le ejtőernyővel a megszállt Normandiába, még 1944-ben, ahol a nőnek az volt a feladata, hogy segítőkész helyi lakosnak adva ki magát, beszédbe elegyedjen német katonákkal, így szerezve tőlük hasznos információkat a csapatmozgásokról. Ezeket aztán sálba, pulóverbe kötötte. Phyllis mintegy 2000 kódot használt a titkos üzenetekhez, amiket – stílszerűen – egy selyemdarabon őrzött.
Az, hogy titkos üzeneteket ruhadarabokba rejtve (kötve, horgolva, varrva) juttassanak el a címzetthez nem új találmány, eredetileg a szükség hozta.
Már az amerikai függetlenségi háború során a hátországban maradt asszonyok rendszeresen küldtek ruhadarabokat a fronton harcoló családtagjaiknak, és ezek között volt persze kötött pulóver, sál, és miegymás. De az első világháború első éveiben is gyakori volt a kommunikáció ezen formája.
A titkos kódok írásában és a rejtett üzenetek küldésében, jegyzi meg Daubeney Brandreth Gyles és Peter Stevenson , a Morse-kód feltalálása után hamar rájöttek, hogy a zsineg, vagy a fonal is alkalmas a titkos üzenetek továbbítására. „Egy közönséges hurokcsomó megegyezhet egy pont egyenértékével, és egy másfajta módon megkötött csomó egy kötőjelnek feleltethető meg.”
A két dolog pedig hamar egymásra talált.
Hozzászólás zárolva.