Facebook hozzászólás
717

Utazz velünk Ausztráliába

Érdekel egy olyan ország, ahol a nagyvárosokat angol lordokról, míg az apró településeket a helyi őslakosok nyelvén nevezték el? Ellátogatnál egy olyan helyre, ahol még az ötvenes években is az volt népszámláláskor a szokás, hogy az őslakosokat és a juhokat egy kalap alá vették? Szeretnél a 16-os villamossal délutánonként kiruccanni a városi strandra? Ha mindezt személyesen is megtapasztanád, nos akkor irány Ausztrália. Egy kis kedvcsináló következik.

Egyszerre volt áldás és átok a múlt rendszerben, ha valakinek nyugati rokonai voltak. Áldás, hiszen így volt nekünk Legónk, gördeszkánk és Lee farmerünk már azelőtt, hogy osztálytársaink nagy része akár csak tudta volna, mi fán is teremnek az idézett tárgyak, vagy legalább is megtapasztalhatta volna a birtoklásukkal járó örömet.

Ahová a piros útlevél nagyon kevés volt. Fotó: depositphotos.com
Ahová a piros útlevél nagyon kevés volt. Fotó: depositphotos.com

De átok is volt egyben, hiszen nem lehetett pontosan tudni, hogy a hatalom miként is vélekedik a nyugati kapcsolatokról. Mennyire veszi jó néven, ha az embernek olyan rokona él nyugaton, aki ráadásul valami politikai szerepet is vállal az emigrációban.

De hogy egy kevésbé nyilvánvaló hátrányt is említsek, az ember gyakorlatilag egész gyerekkorát egy olthatatlan vágyakozás uralta, melyhez ráadásul számtalan illúzió is tapadt. Eljutni oda, ahonnan Ők jöttek, megtapasztalni azt az életet, melyet Ők éltek.

Reménytelen volt mindez. Pár évenként beállítottak a nyugati rokonok, hozták magukkal a színes történeteiket, színes tárgyaikat, mi pedig tudtuk, hogy egy darabig még nem mozdulhatunk, se pénz, se lehetőség nincs, hogy eljussunk Ausztráliába.

Irány a gyerekkori álom: Ausztrália

Hosszú évek indoktrinációja sikerrel járt, a végén már nem bírtam magammal, meghívólevelet kértem, vízumért folyamodtam, megvettem a méregdrága jegyet, és elrepültem Ausztráliába.

Az út átszállásokkal közel 24 óra Melbourn-be, kimondani is borzasztó, megtapasztalni talán még inkább az.

Előbb London, több órás várakozás, utána egy véget nem érőnek tűnő repülés Szingapúrig. Ott is több órás várakozás, majd irány Victoria állam fővárosa. Amikor repülőnk a kontinens fölé érkezett, a pilóta közölte, innen még hatórányi út vár ránk Melbourne-ig. Halleluja. Megkínoztak rendesen.

Megviselve, és a még előttem lévő jet lag okozta további megpróbáltatásokra gondolva sóhajtottam föl: Föld.

Alapvetően rokonlátogatásra érkeztem Ausztráliába. Egyszerűen le akartam ellenőrizni, hogyan is élnek azok az emberek, akik harmincvalahány éven keresztül rendszeres látogattak minket, és húzták el a mézes madzagot előttünk. Le kellett csekkolni őket, mindenáron.A család tagjai kézről, kézre adtak, így talán sikerült megúsznom a klasszikus turista köröket.

Egy hónapig magyar-ausztrálokkal éltem, azaz tartottam magam a latin mondás igazságához, ha Rómában élsz, élj úgy, mint a rómaiak.

Victoria a szövetségi berendezkedésű Ausztrália legrégebbi alapítású állama (nevét a leghosszabb ideig uralkodó Victoria királynőről kapta), a kontinensnyi méretű országban ugyan a legkisebb területtel bír, de így is meghaladja Magyarország méretét. Bár az olvasó talán azt remélte, hogy beszámolómból képet kap egész Ausztráliáról, sajnos ki kell ábrándítsam, az egy hónapi kint lét csupán arra volt elegendő, hogy Victoria egy részét barangoljam be.

A repülőtérről az utam elsőként Mooroolbark-ba vezetett, ez Melbourne egyik népes elővárosa. Itt lakott nénikém is, és ez a hely lett fő bázisom, ahonnan indultam, és ahová általában vissza is tértem egy-egy nagyobb vidéki kiruccanás után.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

1 / 3 454

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!