Életforma.hu

Egyéb

3 természetes szépségápolási módszer, amitől fiatal és friss lesz a tested

Manapság mindenhonnan az ömlik ránk, hogy mennyire fontos a megjelenés, a fiatalos külső, épp ezért mi mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy megőrizzük a vitalitásunkat. Ez – a reklámokkal ellentétben – elsősorban nem azért lényeges, hogy jól nézzünk ki, hanem egyrészt azért, hogy óvjuk az egészségünket, másrészt pedig azért, mert így magabiztosabban tudunk megjelenni, aminek köszönhetően a közérzetünk is jobb lesz. Ez pedig valóban mindennél fontosabb! Mai írásunkban bemutatunk néhány olyan módszert, amitől friss és fiatalos tudsz maradni.

Mi befolyásolja testünk fiatalságát és bőrünk feszességét?

Az idő előrehaladtával érezzük és látjuk a változást, aminek nem feltétlenül örülünk, hiszen már nem olyan feszes a bőr és nem olyan rugalmas a test, mint húszéves korunkban. Ez egy teljesen természetes folyamat, hiszen ahogy idősödünk, úgy veszít a bőr a hidratáltságából, ami szorosan összefügg a kollagéntermeléssel is. Szervezetünkben ugyanis a kollagén felelős a bőr, a haj, a köröm és a csontok rugalmasságáért, hidratáltságáért. Neki köszönhetően lesz a bőr feszes, aminek eredményeként csökkennek a ráncok és az öregedés jelei. A kollagént a szervezet önmaga állítja elő, azonban ahogyan egyre idősebbek leszünk, a kollagéntermelés fokozatosan csökken.

Éppen ezért bőrünk és testünk egészségének, feszességének megőrzése érdekében a kollagéntermelés csökkenésével párhuzamosan pótoljuk kívülről azt, és szedjünk kollagént étrendkiegészítő formájában. Azonban nem a kollagén mennyisége az egyetlen, amely befolyásolja testünk fiatalságát és a bőrünk feszességét. Az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás, a káros szenvedélyek elhagyása, a kellő mennyiségű pihentető alvás, valamint a megfelelő szépségápolási rutin mind-mind elősegítik azt, hogy egészségesebbek, frissebbek és fiatalosabbak maradjunk az idő múlásával is.

Ettől a 3 természetes szépségápolási módszertől garantáltan felfrissül a tested

Roskadásig vannak tele a drogériák polcai a különféle arckrémekkel, a reklámokban úton-útfélen az ilyen-olyan krémek, ápolók, vitaminok és szérumok jönnek velünk szemben, így nem csoda, ha nem tudunk eligazodni köztük. Nem kell azonban feltétlenül kisebb vagyonokat elkölteni ezekre, hiszen számos olyan természetes szépségápolási módszert ismerünk, amelyek jótékonyan hatnak bőrünk, testünk állapotára.

Közismert, hogy az uborka jótékonyan hat a bőrre, ezért nem véletlen, hogy nagyon sok kozmetikai termék tartalmazza összetevőként. Az uborka ugyanis igazi csodaszer a bőr számára, hiszen tele van C-vitaminnal, ami a bőr revitalizálásában nélkülözhetetlen. Így az uborka élénkéti, hidratálja a bőrt. Fogyasszunk belőle minél többet, illetve gyors segítségként külsőleg is alkalmazhatjuk: egy-egy szelet uborka a szem alatti karikákra, és a tekintet azonnal frissebbé válik.

A zöld tea ugyancsak csodákat művel a testünkkel. Nagyon magas az antioxidáns tartalma, amelynek köszönhetően segít az egészségünk megőrzésében és felfrissít. Emellett élénkítő hatása is van, ezért érdemes a reggeli kávét zöldteára cserélnünk, hiszen sokkal egészségesebb. A zöld színnél maradva meg kell említenünk az avokádót is, amely most egyébként is hatalmas népszerűségnek örvend. A-, C- és E-vitaminokat egyaránt tartalmaz, amely minden típusú bőrre jótékonyan hat, ezért az avokádókrémet ne csak a pirítósra, de az arcunkra is kenjünk arcpakolás formájában legalább hetente egyszer.

Hogyan őrizd meg az így elért formát?

A fiatalos forma megőrzése érdekében azonban nem elegendő csak a bőrünk külső ápolása. A bőrünkön ugyanis minden látszik, tehát azt mondhatjuk, hogy az életmódunk lenyomata, ezért különösen fontos, hogy a bőrünket belülről is támogassuk. Figyeljünk a folyadékbevitelre, ugyanis szervezetünk hidratáltsága a szép bőr alapja. Emellett a rendszeres testmozgást is meghálálja.

A fizikai aktivitás szintén segít megőrizni bőrünk feszességét. És talán mondanunk sem kell, hogy az olyan káros szenvedélyek, mint a dohányzás vagy a túlzott alkoholfogyasztás mennyire öregítik a bőrt, ezért próbáljuk ezeket minél hamarabb elhagyni.

Fiatalos megjelenésünk és lendületünk megőrzése a kor előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Ma, amikor gyakran 60-70 évesen is dolgozunk még, és nem ritka, hogy 50 éves korunk felett is új dolgokba kezdünk, elengedhetetlen, hogy magabiztosan tudjunk megjelenni. Ehhez nagyban hozzájárul, ha a bőrünk és a testünk friss és fiatalos marad. Ezért pedig tennünk kell: az egészséges életmód megteremtését és a rendszeres mozgást, illetve a hatékony szépségápolási módszereket is érdemes bevetni. Fordítsunk kellő figyelmet a bőrünk ápolásáért, hiszen meg fogja hálálni!


Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.