Facebook hozzászólás
163

Első hallásra beleszeretett Törőcsik Mariba Bodrogi Gyula

November 23-án lett volt 86 éves Törőcsik Mari, aki idén áprilisban hunyt el. Halálát a mai napig nem tudja elfogadni Bodrogi Gyula, akivel barátságuk házasságuk felbomlása után is megmaradt.

Bodrogi Gyula nemrég kórházba került, de szerencsére hamar felépült műtétje után. Nemrég pedig Törőcsik Mariról emlékezett meg, és megismerkedésük történetéről is mesélt a Librettóban a Nemzet Színésze címmel kitüntetett színművész.

„A színészetet nem lehet tanulni, a színészetet gyakorolni lehet. Lehet tanítani, hogy szebben beszéljen, jobban mozogjon, de magát a színészetet nem, az benne van az emberben, ha van. Törőcsik Mari saját magát adta, és az mindig úgy tűnt, mintha pontosan rá írták volna” – mondta Törőcsik Mari színészi nagysága kapcsán Bodrogi Gyula.

Törőcsik Mari
Fotó: Fortepan

 „Mikor először láttam őt, egy népdalt énekelt a főiskolán. Én már ekkor egy nagyon nagy színésznőt láttam. Én beleszerettem, aztán az osztálytársak is beleszerettek, és az ország is beleszeretett. Részemről első hallásra szerelem volt” – vallotta be a Librettó stúdiójában a Nemzet Színésze, aki Törőcsik Mari második férje volt. Bár házasságuk 8 év után felbomlott, szoros barátságuk mindvégig megmaradt. „Mindig hívtuk egymást telefonon. Nem hiszem el, hogy nincs többet, az az érzésem, hogy most csak hanyagságból nem hívom, de ő van” – mondta, felidézve kapcsolatukat Törőcsik Mari születésnapja kapcsán az M5 kulturális csatorna műsorában.
A teljes beszélgetés IDE kattintva nézhető újra.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

Egyéb

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!