Fotókba zárt harmóniák – Papp László @FALÓ
Nagyjából 25 éve találkoztunk először egy televízió stúdiójában. Ő volt a hangmérnök. Csendesen ült a vezérlőpult mögött, a hangját sem lehetett hallani. Minden más hang viszont remekül szólt, hamar kiderült, hogy profi. Szerettünk vele dolgozni. Aztán hosszú idő után a fotóira figyeltem fel a közösségi oldalán. Mint kiderült, mások is felfigyeltek rá. Papp László ma már a Nemzetközi Fotóművész Szövetség mesterdiplomájának birtokosa, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja. Nem csoda. A képei beszippantanak, nem eresztenek. Olyanok, amiket többször is meg kell nézni. Vagy mindig látni kell. INTERJÚ
„Gyerekkorom óta fotózom. Mindig is érdekelt, de sokadrangú hobbi volt az életemben. Aztán amikor elhagytam a 40-et, elgondolkoztam, hogy mit kezdjek a kreativitásommal. A médiában dolgozni sokáig érdekes volt, de belefásultam. Éreztem, hogy ennél több van bennem. A hangmérnöki munka előtt, mellett sokáig zenéltem, doboltam, gitároztam több mint 10 zenekarban, két évtizeden át. Pár évig abból is éltem, főállású zenész voltam. És az a fajta kreatív közeg, alkotási folyamat nagyon tetszett, abban föl tudtam oldódni. Ott éreztem, hogy a helyemen vagyok, úgy élek, ahogy gyerekkoromban elképzeltem. Szerintem fontos, hogy olyan felnőttek legyünk, amilyennek megálmodtuk magunkat, ez az igazi siker. Csak aztán változott a világ, és ma már a zenélés teljesen másról szól, mint amit én akkor abban nagyon szerettem.
Egy baráti találkozás inspirált, hogy kicsit engedjem el a hangokat és foglalkozzak képekkel is. Tévéműsorokon, filmforgatásokon dolgoztam 22 évig, ahol saját munkám mellett figyeltem a stáb működését is, így a vizuális képalkotásról volt már némi fogalmam. Ezáltal megtanultam néhány dolgot a fotózásról, de ezek csak apró pöttyök voltak egy hatalmas térképen, a tudásom nem állt össze egy egésszé. Ezért hát tanulni kezdtem, iskolába jártam, és onnantól kezdtem igazán élvezni a fotózást. Korábban csak kísérleteztem, vaktában nyomkodtam a gombokat. Imre Tamás, Eifert János, Vancsó Zoltán órái, tanácsai után kezdtem azt látni a képeimen, amit szerettem volna. Némi túlzással mondva elkezdtek tetszeni a saját képeim, bár még ma sem vagyok velük teljesen elégedett.” Ezzel a hosszú bemutatkozással kezdi a beszélgetésünket Papp László.
A korai képeidet ki látta rajtad kívül?
Akkoriban a közeli ismerőseimen és a tanáraimon kívül senki. Nem is tekintettem magamra fotósként, csak egy ember voltam, akinek van néhány szakmája és ezek mellett néha fotózgat. A tanáraim figyeltek rám és biztattak, nevezzem a képeimet pályázatokra, hogy legyen megmérettetés, szakmai visszaigazolás. Abszolút igazuk volt, az eredményekkel megerősítést és iránymutatást is kaptam. Az elmúlt három évben 27 országban, félszáz díjat nyertek a képeim. 2018-ban a Nemzetközi Fotóművész Szövetségtől fotóművész, majd ’19-ben kiváló fotóművész diplomát kaptam, idén pedig a Magyar Fotóművészek Világszövetségének választott tagja lettem. Néha már kezdek magamra is fotósként tekinteni, de ez egy hosszú út, aminek még az elején járok.
Hozzászólás zárolva.