Fotókba zárt harmóniák – Papp László @FALÓ
Nagyjából 25 éve találkoztunk először egy televízió stúdiójában. Ő volt a hangmérnök. Csendesen ült a vezérlőpult mögött, a hangját sem lehetett hallani. Minden más hang viszont remekül szólt, hamar kiderült, hogy profi. Szerettünk vele dolgozni. Aztán hosszú idő után a fotóira figyeltem fel a közösségi oldalán. Mint kiderült, mások is felfigyeltek rá. Papp László ma már a Nemzetközi Fotóművész Szövetség mesterdiplomájának birtokosa, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja. Nem csoda. A képei beszippantanak, nem eresztenek. Olyanok, amiket többször is meg kell nézni. Vagy mindig látni kell. INTERJÚ
Van kedvenc témád?
Igazából nem szakosodtam, de vannak témák, amelyek jobban érdekelnek másoknál. Ilyen például a sport- és tájfotózás. Sokan tájfotósnak tartanak, de emögött inkább az van, hogy a fényképezés jól kapcsolódik az utazáshoz, ami a másik mániám, ezért hát sok tájfotóm van. A fotózás tökéletes apropó, hogy eljussak olyan helyekre, ahova amúgy is vágyom, de turistaként talán nem jutnék oda. Imádom Afrikát, csaknem hússzor jártam a kontinensen, oda bármikor szívesen megyek.
Legutóbb például Etiópiában jártam egy volt tanárommal. Olyan helyekre, eldugott falvakba jutottunk el, ahol még ritkán jár fehér ember, pláne fotósok. Ott egy hétig csak embereket fotóztam. Nem a vadállatokat, nem a tájat, hanem csak embereket. Így is készültem, hiszen egy ilyen akcióra lelkileg és technikailag is fel kell készülni. Sok ága van a fotózásnak és én nem szeretek ugrálni egyikből a másikba, mert a kapkodás, szétszórtság csökkenti a hatékonyságom. Kell a tudatosság, hogy felkészülten, behangolva érkezzek egy helyszínre, helyzetbe, pláne ha nincs sok időm aklimatizálódni. Márpedig ezek a fotós túrák igen zsúfoltak, pörgősek, fárasztóak. Aki nem tud koncentrálni, könnyen elveszik az ingerek között.
Miből finanszírozod ezeket az utakat?
Leginkább a hangmérnöki munkáimból. 25 év után kiléptem a televíziózásból, helyette tanítok, stúdiókat tervezek és építek. Most éppen a Netflix egyik új stúdiójának kezdünk neki. Ilyen munkákból bevállalok évente egyet, ami nekem minden szempontból elég. Ezek a munkák hoznak annyit, amiből megélek, mellettük marad időm bőven, így a fotózást megtarthatom hobbinak, szándékosan nem akarok pénzt csinálni belőle. Kapok felkéréseket fizetős fotózásokra, de ezekre általában nemet mondok. Nem akarok abban az értelemben profi fotóssá válni, hogy minden körülmények között meg kelljen csinálnom valamit. Márpedig a profizmus ezzel is jár.
A szabadságodat akarod megőrizni?
Igen, ez is benne van, nehezen viselem a kötöttséget. Ha egy számomra éppen érdektelen témát kellene rendelésre fotóznom, bizonyára nem lennék elég jó benne, a siker reménye nélkül pedig nem vágok bele semmibe. Túl kicsi és híg a magyar fotós piac, hogy válogatni lehessen az izgalmas felkérések között. Engem a tenger, a hegyek és Afrika érdekel igazán, szépségük mellett ezeket komoly energiaforrásként is kezelem. Képes vagyok fél napig nézni a tengert úgy, hogy mellette nem csinálok semmit. Ilyenkor azt érzem, hogy egy hatalmas életközösség részévé válok, amiből erőt meríthetek. A hegyekben is hasonlót érzek, már-már vallásosan hiszek bennük. Tiszteletre méltó a hatalmas tömeg, ami ott áll méltóságban és tűri az időjárás viszontagságait. Jó lenne emberként is ilyennek lenni.
Hozzászólás zárolva.