Törékeny nő, akinek hangjára mindenki felfigyel. Okosan kérdez, empátiával közelít emberi sorsokhoz, műsorvezetőként minden helyzetben megállja a helyét. Bombera Krisztina, az ATV műsorvezetője már gyerekkorában megtanulta az alkalmazkodás művészetét, ami sokat segített újságírói munkájában. Nemcsoda, hogy az elmúlt másfél év változásokkal teli időszakában is könnyedén vette az akadályokat.
Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, mi volt az első helyzet, amikor nem az történt, amit te szerettél volna? Mennyire vésődött be ez az emlék az agyadba? Érzéseidbe? És befolyásolta a felnőtté válásodat?
Nem egy konkrét történetet mesélnék most el. Általános élményem van arról, hogy gyerekkoromban valami nem abba az irányba ment, mint amerre én szerettem volna. Nekem kellett sokszor alkalmazkodom. Anyukám és apukám is erős karakterek voltak, rengeteget utaztunk, kirándultunk, de mi gyerekek alapvetően azt csináltuk, amit ők akartak. Utólag ajándékként fogom fel mindezt. Megtanultam, hogy élvezzem és a legjobbat hozzam ki a magam számára abból, ami lesz és ami nem az, amit esetleg elterveztem, vagy amit ki sem találtam, mert tudtam, hogy helyettem mások fognak dönteni. Utazó újságíróként nagyon sok előnyét tapasztaltam meg annak, hogy könnyen alkalmazkodom, tudok örülni annak, ami van és nem azután vágyakozom, ami nincs. Engem bármikor, bárhova ledobtak, mindig feltaláltam magam.
Szüleid hogyan kezelték a változást? Mit tanultál tőlük?
A szüleim sem voltak tervezős alkatok. A kommunizmus alatt nőttem fel, elsőgenerációs értelmiségi orvos szülőkkel egy lakótelepen. Nem volt perspektívánk, nem volt olyan családi háttér, amelyben láthattuk volna, hogy A-ból B-be hogyan fogunk eljutni. Fel sem merült, hogy mi úgymond anyagilag visszük valamire. Éppen ezért mindig a mának éltünk.
Az akkori világban nagyon sokan éltek így. Manapság viszont tudatosság, előre tervezés nélkül nem igen lehet meglenni.
Én azért ezzel a stratégia nélküli élettel egész jól kihúztam pár évvel ezelőttig. Újságíróként, később közszereplőként semmit sem terveztem előre. Egyedül a gyerekvállalás időpontja volt tudatos döntés az életemben A szakmaválasztásban sem voltam tudatos, az egyetem után váratlanul belecsöppentem a médiába, kaptam ajánlatokat, örültem nekik, elfogadtam őket. Lett, ami lett. Viszont, ha már belekerültem egy helyzetbe, ott maximálisan igyekeztem teljesíteni. Az éppen adott feladataimat mindig nagyon komolyan vettem.
Mi változott pár évvel ezelőtt?
Életemben először elkezdtem jobban vigyázni magamra. Talán mindez a koromnak köszönhető. Fizikailag már nem bírom annyira a megterheléseket, vigyáznom kell az egészségemre. Rájöttem, hogy gondolnom kell arra is, mennyi pénzt teszek félre olyan időszakokra, amikor nem lesz erőm olyan sokat dolgozni, vagy nem lesz annyi munkaajánlatom. Eljön majd az az idő, amikor a gyerekeimnek is nagyobb szüksége lesz rám, vagy arra, amit adni tudok nekik. A Start című reggeli műsort is emiatt hagytam abba, már csak néha helyettesítem a kolléganőimet. Ötven felé közeledve nem bírom tovább a kevés alvást, ez az egészségem rovására mehet, amit nem szeretnék.
Térjünk vissza még egy kicsit a múltba. A pályaválasztáskor az lett belőled, amit az érettségi idején elterveztél? Újságírónak készültél?
Dehogyis. Sokáig nem is volt otthon tévénk, nem voltak újságíró példaképeim, azt sem tudtam, hogyan dolgozik egy újságíró. Érdekeltek dolgok, érdekelt a bölcsészet, ezért a bölcsészkarra felvételiztem angol-magyar szakra, de elsőre nem vettek fel. Teljesen véletlenül pár hét alatt jött egy ajánlat, hogy kimehetek Kaliforniába egy családhoz dolgozni, amivel éltem is. Egy évet töltöttem az Egyesült Államokban, sorsfordító időszak volt ez az életemben. Amikor hazajöttem, adta magát, hogy angol-amerikanisztika szakon tanuljak tovább, mert ez érdekelt. Néhány év elteltével az egyetemen már éppen untam egy kicsit ezt a két szakot, amikor egy barátnőm felhívta a figyelmemet a média szakra. Vele együtt felvételiztem és mivel akkor már egy világot látott, angolul jól beszélő lány voltam, felvettek. György Péter irányítása alatt egy nagyon jó csapat jött össze a média szakon, amikor beindultak a kereskedelmi tévék Magyarországon, minket is beajánlottak gyakornoknak a TV2-höz. Belecsöppentem a tévézés világába, s ha már ott voltam, teljes erőbedobással teljesítettem.
A magánéleti mélyponton, a konfliktusos emberi kapcsolatokban hogyan tudtad túltenni magadat a kríziseken? Mi a belső erőd, ami tovább vitt?
A váltáshoz kapcsolódó jó viszonyom kicsit kárára is megy az emberi kapcsolataimnak. Többet kellene néha küzdenem értük. Van bennem önkritika ezzel kapcsolatban. Ha valami nem megy egy emberi kapcsolatban, gyorsan tovább lépek. Pillanat alatt le tudok zárni kapcsolatokat. Azt hiszem, ez egyfajta önvédelem nálam, mivel konfliktuskerülő alkat vagyok. Utálok másokkal küzdeni, hogy bebizonyítsam, nekem van igazam, messziről kerülöm a nyertes-vesztes emberi játszmákat. Vannak helyzetek, amelyekbe érdemes lenne beleállni, de mivel nem akarok harcolni, inkább elszaladok az ellenkező irányba.
Milyen a viszonyod az idővel? Hiszen az idő múlása is változás.
Világéletemben nagyon rosszban voltam az idővel. Vele van egyedül harcom. Folyamatosan megpróbálom legyőzni, az az igazság, minden áldott nap ő győz. Nem értem, hogy lehet ez, mert már fantasztikus taktikáim, stratégiáim vannak például arra, hogyan lehet A-ból B-pontba eljutni nulla idő alatt. De ez soha nem sikerül, következésképpen elég késős alkat vagyok. Mindig úgy érzem, hogy túl kevés dolog fér bele az időmbe, ez pedig végtelenül bosszant. Előre aggódom, az öregedés folyamatában vajon az idő mennyit fog röhögni rajtam.
Mit tanítasz a gyerekeidnek a változásról? Hogyan neveled őket, hogy rugalmasan kezeljék a nehéz helyzeteket?
Az ő kicsi gyerekkorukban még intenzívebbek és látványosabbak voltak a változások, az alkalmazkodás, mint az én gyerekkoromban. A lányom egyéves, a fiam hároméves volt, amikor hipp-hopp elköltöztünk az Egyesült Államokba, majd hazajöttünk, később, 2014-ben újra visszamentünk egy évre. Többször költöztünk Budapesten is. Óriásiakat utaztunk úgy, hogy nem tudtuk, mit hoz a holnap. Ebben nagyon hasonlítok a szüleimhez. A gyerekeim viszont mások. Rájuk hat a mai korszellem, tudatosabbak, mint én voltam. Nemcsak érdeklődnek dolgok iránt, hanem tudatosan cselekednek is. Izgatja őket a későbbi megélhetésük, a globális verseny, az, hogy melyik egyetemen tanuljanak tovább, és itthon, vagy külföldön. Kicsit sajnálom őket, ennek a generációnak több szorongást jelent a jövő, mint egykor nekünk, akiknek a kommunizmusban nem volt jövőképünk, ettől viszont nyugodtabb gyerekkorunk volt. Nem voltak egzisztenciális különbségek, a verseny nem globális volt, hanem helyi, városi. Én igyekszem oldani bennük a szorongást, próbálom rávenni őket arra, hogy a mával foglalkozzanak és ne a holnappal. Hiszen a mából lesz a holnap, amit ma megtanulsz, amilyen élményekkel és tanulságokkal ma fekszel le aludni, abból lesz a holnap.
Milyen változásokat hozott a Covid járvány az életedben és hogyan vizsgáztál a változáshoz való alkalmazkodásból?
Mivel nagyon sok embernek hozott tragédiákat az életében ez az időszak, ezért csak halkan és alázattal merem mondani, hogy nekem az elmúlt másfél év nagyon jó volt. Szerettem otthonról dolgozni, esténként együtt vacsoráztunk a gyerekekkel, minden velük töltött idő öröm volt. Ennek nyilván az volt a feltétele, hogy a családomban a Covid-dal kapcsolatban nem történt tragédia és nem vesztettem el a munkáimat. Sőt, teljesen új típusú munkáim lettek. Attól, hogy a járvány miatt a rendezvények, konferenciák, üzleti események átkerültek az online térbe, kinyílt számomra a világ. Mivel jól tudok angolul, elkezdtem a nemzetközi piacra dolgozni. Egy véletlennek köszönhetően valaki beajánlott egy külföldi cégnek, mint műsorvezető, aztán az első ügyfelem tovább ajánlott a következőnek. Így kerültem kapcsolatba például egy francia bankkal, akiknek egy online konferenciát vezettem le műsorvezetőként Afrikában. Rájöttem arra ez idő alatt, hogy mennyire introvertált személyiség is vagyok, borzasztóan élvezem, hogy ki sem kell mozdulnom a lakásomból, mégis beutazom a fél világot az internet segítségével.
Ezt is olvasd el!
