A Biciklista

De nemcsak a távolságban, hanem a pálya nehézségben is jelentős különbségek vannak.

Az extrém távon például egy nyomsávú ösvényeket lehet találni, nem könnyű rajta le- és fölmenni a kerékpárral, sokat kell tolni a biciklit, ezzel szemben a light vagy rövid távú versenyeknél az út kétharmad része aszfalton zajlik, védősisak persze ehhez is kell!

Hogy milyen pályák vannak, területe, országa válogatja, de minden hegységnek vagy útnak megvan a maga rendezvénye.

Mindenhol lehet verseny? Ott is, ahol nincs út?

Igazából nem. Éppen az a cél, hogy kerüljük a természet károsítását. A versenyekkel nem megyünk olyan helyekre, ahol egyébként nincs kijelölve turistaút. Egy-egy verseny szervezése során mindig egyeztetünk a természetvédőkkel, az erdőgazdasággal, fontos, hogy olyan helyeken legyen az útvonal, ahol a vadakat és a tájat nem sértjük.

Nehéz lehet az extrém-változatokkal összehangolni mindezt, ahol éppen a dzsungelterep a lényeg… Minden versenyszámot kipróbáltál már?

Még nem. Összesen három szakágban versenyeztem: országút, pálya, mountain bike – de ebből sem az extrém változat. Számos olyan stílus van, amit még sohasem próbáltam, és valószínűleg csak nézni fogom ezután is.

Például van olyan stílus, amit csak nagyon kevesen ismernek Magyarországon, pedig most novemberben lesz a világbajnoksága nálunk. Olyan terem-kerékpározás ez, ami közel van a tornához, a ritmikus gimnasztikához, ahol egy kerékpáron zenére „táncolnak” a versenyzők, a kerékpáron mutatnak be egy kűrt. De van terem-kerékpáros foci is, ahol a labdát csak kerékpárral lehet érinteni. Aki nem látott még ilyet, talán el sem tudja képzelni…

Az én kedvenc példám a vízalatti hoki. Hogy készültél a versenyekre?

Komoly edzésmunka előzi meg a versenyeket, mint minden más sportágban. Talán annyival másabb, hogy itt minél magasabban űzi valaki a kerékpározást, minél többet versenyez, annál kevesebbet edz, mert a versenyzés maga a felkészülés. Versenyről-versenyre utaznak a profi sportolók, ebből áll az életük.