Facebook hozzászólás
339

A Dal 2016 – Ismét Kállay Saunders András lehet a nyertes?

Tegnap este a Kállay Saunders Band nyerte A Dal második elődöntőjét. A zsűri döntésével még Oláh Gergő, Vásáry André, Gáspár Laci, a Karmapolis és Szécsi Böbe, a tévénézők szavazataival a Passed jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.

A Kállay Saunders Band Who We Are című dala 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől.

Kállay Saunders András most a Band-jével lépett fel

Két ponttal kevesebb jutott Oláh Gergőnek, aki a Győz a jó című számot énekelte, valamint Vásáry Andrénak, aki a Why-jal versenyez. Szintén a zsűri döntésével jutott tovább a 37 pontos Gáspár Laci és a Love and Bass, valamint a 36 pontos Karmapolis és Szécsi Böbe, ők a Hold On To című dalt adták elő.

Gáspár Laci mindet bevetett: gitározott, táncolt és rappelt

A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített első elődöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag – Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Pierrot – mellett az ötödik zsűritag a közönség volt.

Oláh Gergő dalával visszanyúlt a gyökereihez

A nézők mobilalkalmazás segítségével, A Dal honlapján, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így alakult ki öt továbbjutó.

A Karmapolis és Szécsi Böbe produkciója a zsűrit is meglepte

A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival a Passed nevű formáció és a Driftin’ című dal lett, így ők is bejutottak a középdöntőbe.

A Passed a közönségnek köszönheti a továbbjutást

A harmadik elődöntőt február 6-án rendezik, onnan is hat dal jut a két középdöntőbe, amelyet február 13-án és 20-án rendeznek. A Dal 2016 február 27-i döntőjébe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 61. Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban. (Képek: MTI Fotó: Bruzák Noémi)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!