A fájdalom kezelése
A fájdalomérzést még ma sem tudjuk pontosan meghatározni, azt azonban tudjuk, hogyan váltódik ki és hogyan vezetődik. Tudjuk azt is, hogy a fájdalom döntő fontosságú inger, amely jelzi, hogy belülről vagy a külvilág felől „veszély” fenyegeti a szervezetet.
„kopásos, meszesedéses” csont- és ízületi betegségek (gerinc-, csípő- és térdízületi kopás)
a csontok és ízületek ásványi anyagcsere-betegségei (csontritkulás)
gyulladásos reumás betegségek (az inak, szalagok, izmok és ízületek gyulladásai)
A mozgásszervi fájdalmak időbeliségét tekintve megkülönböztetünk akut és idült, az idültön belül folyamatosan fennálló, illetve visszatérő fájdalmakat.
A mozgásszervi fájdalmak nem gyógyszeres csillapításában – a műtéti megoldást igénylő elváltozások mellett – fontos szerepe van a komplex fizikoterápiás kezelésnek, az elektromos és mágneses kezelésnek, az ultrahang- és lézerterápiának, a gyógy masszázsnak, gyógytornának, gyógy- és termálfürdős kezelésnek. Az alternatív kezelések közül kiemelt az akupunktúra, az ún. neurálterápia és reflexológia jelentősége.
Aktuálisan nem rendelkezünk univerzális és specifikus fájdalomcsillapító készítménnyel, mivel a fájdalom kialakulása és eredete is többféle lehet. A fájdalomcsillapító gyógyszerek között nem kábító (ún. nem szteroid gyulladás gátló, izomlazító készítmények) és kábító fájdalomcsillapítókat különböztetünk meg.
A fájdalmat már a legrégibb időkben is megpróbálták a primitív népek varázslói, boszorkányai, gyógyítással is foglalkozó papjai csillapítani. Egyszerre használtak növényi főzeteket és varázslatot, azaz betegeiket gyógyszerrel és szuggesztióval kezelték. A gyógynövények közül általában a beléndeket, a mandragórát, a fehér ürömöt és a borókát használták. Ezek rendelkeztek valamiféle bódító, nyugtató, altató hatással ugyan, de egyik sem csillapította a fájdalmat.
A nem kábító fájdalomcsillapítók egy része orvosi vény nélkül is kapható, amely sok veszélyt rejthet magában, beleértve az öngyógyszerelés veszélyeit is.
A kábítószer (narkotikum) kifejezést széles körben és nem megfelelő értelemben használják laikus, törvényi és tudományos körökben egyaránt. Egyesek a szót olyan drogok azonosítására használják, melyek bódulatot, érzéketlenséget vagy alvást váltanak ki, mások a kifejezést a „függőséget kiváltó szerre” ekvivalens értelemben használják. A törvényben pedig gyakran használják a „kábítószer” kifejezést minden olyan drogra, amelynek feltételezett veszélyes hatása van (pl. a törvényi szabályozásban a marihuána vagy a kokain gyakran az ópiátokkal együtt, „kábítószerként” szerepelnek, annak ellenére, hogy csak kevés, az igazi kábítószerekkel közös tulajdonságuk van).
Hozzászólás zárolva.