Facebook hozzászólás
911

A férfi dögös, a nő erkölcstelen

Hány szeretőt ildomos bevallani, hogy ne tartsák az ember lányát erkölcstelen perszónának? Igaz, hogy a nők képtelenek érzelem nélkül ágyba bújni? Pedig néha a csajok is úgy vannak vele…

A szociológus szerint a házasságkötés után tovább élesedik a helyzet. Egy férfi félrelépéseit sokkal könnyebben elnézik. "A nő a tűzhely, család és összetartás, ezért aztán legyen hűséges, míg a férfi, aki eltartja a családot, szabadabb életet élhet. Ez nagyon régóta így van, sőt a keresztény kultúrában még inkább így volt. A vallás szinte sugallja, hogy a nőnek engedelmeskednie kell, és monogámnak kell lennie, míg a férfi időnként nyugodtan félretekinthet, hisz azért van teremtve, hogy szaporodjanak az emberek – és úgy vélem, ez soha nem is fog megváltozni."

Az erkölcsi körülmények számítanak

Kata sem volt soha szentéletű, bár szerinte az, hogy kinek hány szeretője volt – magánügy. Azt vallja, hogy nem feltétlenül kell fülig szerelmesnek lenni, ha a kölcsönös vonzódás megvan, vagyis, ha egy férfi és egy nő megkívánja egymást, az elég ahhoz, hogy ágyba bújjanak egymással.

"Klasszikus egyéjszakás kapcsolatom viszont sohasem volt, mert még akkor is volt folytatás, ha ezt nem így terveztük." Vannak szabályok azonban, amelyekhez Kata szigorúan tartja magát. "Soha nem hajtanék rá például a legjobb barátnőm pasijára, még akkor sem, ha első pillantásra úgy érezném: ő álmaim hercege." Kata ugyanis itt húzza meg azt a határt, ami a normális nőt elválasztja a gátlástalan trófeagyűjtőtől.

"Nem a szeretők számától függ, hogy egy nőnek rossz híre van, inkább az erkölcsi körülményektől. Ha valaki rendszeresen elszedi mások szerelmét, ha sokszor csinál hülyét abból, aki beleszeret, azt sokkal hamarabb elítéli a környezete, mint azt, akinek száz kalandja volt, de tisztességesen játszik."

Kata szerint a jó szex fontos kelléke a párkapcsolatnak. "Soha nem mennék hozzá olyan emberhez, akivel nem 100 százalékos a szex, még akkor sem, ha egyébként minden más szempontból tökéletes."

A rossz szex válóok





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!