„A függőség egy betegség, életünk végéig velünk marad” – páros interjú

• Mennyi ideig voltatok függők?

Petra: A függőség egy olyan betegség ami életem végéig el fog kísérni, de remélhetőleg nem a drogokban fog ez megmutatkozni. 14 évesen kezdtem napi szinten drogokat használni, és 19 éves koromban éltem meg azokat a mélypontokat, amik elvezettek a Rehabra. Mostani függőségeim az édesség, a vásárlás, a szerencsejáték és a társfüggőség. Mindig valamelyik felerősödik. Nikotinfüggő is voltam. 11 éves korom óta dohányoztam, de csak most sikerült leraknom először magam miatt. Nem a terhesség vagy szoptatás miatt .

Krisztián: A függőség egy betegség, életünk végéig függők maradunk. Viszont mindig CSAK A MAI NAP-ban szoktam gondolkodni, és így nem megterhelő, nem kelt félelmet, bizonytalanságot.

• Hogy volt a kezdet?

P: Sok dologból rakódik össze a függőség, nálam részben öröklött, részben pedig kint éltem Moszkvában, nem voltak barátaim, és a drogok által hamar befogadtak, „népszerűnek és menőnek ” éreztem magam.

K: Azt gondolom, már a gyerekkoromban észre lehetett venni a függőségre utaló viselkedési mintákat, úgy mint manipuláció, önsajnálat, mértéktelenség. Ez egy nagyon összetett dolog, genetika, nevelés, szeretet hiánya, családtagok elvesztése (traumák). Ezek nem jó feldolgozása, illetve a megoldások nem nyújtása a családom részéről. Érzelmi kötelék kialakulása sem volt meg a családomban senkivel.

• Milyen szert fogyasztottatok?

P: Szipuzással kezdtem, aztán jött a fű, majd alkohol nagyon sokáig. Utána jöttek az amfetaminok (extasy, speed) és hallucinogének (gomba, LSD), meg a gyógyszerek ( Rivotril-Frontin). Egyre több kellett, nem bírtam már egy órát se ki józanul, a végén már csak dizájnerekre volt pénzem, azokat intravénásan használtam 2 évig, az utolsó nagy mélypontomig.

K: Először alkohol, aztán abból is egyre többet, egyre sűrűbben, egyre nagyobb mennyiséget kezdtem fogyasztani. Amikor már ez sem tudott a valóságtól teljes mértékben elszakítani, akkor jött a füves cigi ugyanezzel a habitussal. De itt már mind a két szert használtam napi szinten. Aztán jöttek a kemény drogok, amfetamin származékú szerek. Nyugtató, alkohol, fű, amfetamin. Minden, ami bódít, minden, ami el tud távolítani a valóságtól, az jöhetett. Akkoriban az élet a fájdalomra, a szenvedésre és a lelki ürességre emlékeztetett. Ezt akartam állandóan a droggal felülírni.

• Miért és hogyan döntöttétek el, hogy le akartok állni?

P: Iszonyú sok mélypontot éltem meg a drogokkal és alkohollal. Talán az első az volt, amikor Moszkvában egyedül, 14 évesen megittam egy üveg vodkát éhgyomorra, és a kórházban tértem magamhoz, pelenkában voltam, meztelenül, rám volt nyitva az ablak, le voltam kötözve, nem tudtam még oroszul, nem tudtam mi történt, anyum sem volt sehol. Nagyon megijedtem, sírtam, erre jöttek az ápolók és úgy felpofoztak, hogy bepisiltem. Az utolsó mélypontom az volt, hogy az egyetlen barátom, aki maradt a nagy magányban, túladagolta magát azzal a heroinnal, amit én vettem neki. Írt nekem egy üzenetet még messengeren: Kész, végem, benyomtam mindent. Nem vettem komolyan. Másnap kiderült, hogy túladagolta magát és kómába került, mert sokáig fuldokolt a hányásában. Bementem hozzá a kórházba, ott feküdt, bámult maga elé, ezer cső lógott ki belőle, az anyukája sírva kérdezte tőlem, hogy ez öngyilkosság volt-e. Ott éreztem először, hogy én is lehetnék, aki ott fekszik. Megijedtem, nem ezt akartam. A barátom, Dávid, végül 16 évesen elhunyt.

K: Elegem lett a folytonos hazudozásból, a mélypontokból, az elviselhetetlen bűntudatból, fájdalomból és szégyenből. Elvesztettem mindent! Családot, barátokat. Az énközpontú gondolkodásom teljesen elhatalmasodott az elmémben, üldözési paranoiám lett, hangokat hallottam. Nem mertem kimozdulni a szobámból, és ott is rettegtem!