A keleti népek vendégszeretete – India, Irán, Mongólia

Élet a jurtákban, Mongóliában

Mongóliában is nagy hagyománya van a vendéglátásnak. Első alkalommal vonattal érkeztem ebbe az országba és azonnal otthonosan éreztem magam, amikor a vonatunk a lankásan hullámzó, alacsony hegyvidékre ért. Magával ragadott a táj, őseink jutottak az eszembe, amint apró, mokány lovaikon elindulnak Nyugat felé. Mongóliában már az egészen kis gyerekek is bravúrosan ülik meg ezeket a kistermetű lovakat, aminek mi is szemtanúi voltunk az Ulánbátorhoz közeli sztyeppén.

Ezen a területen több család él hagyományos jurtákban, körülöttük lovak, kecskék legelésznek, kutyák terelgetik őket.

Amikor az állatoknak elfogy az élelem, a férfiak se perc alatt szétszedik a jurtát, felpakolják egy teherautóra, és indulnak is az egész pereputtyukkal tovább a következő legelőre.

Nincs sok bútoruk, egy-két ágy, egy nagy láda, egy asztal, kumisztartó bőrtömlő a jurták berendezése; középen pedig ott található a kályha főzésre, fűtésre. Ritkán jön hozzájuk vendég, ezért nagy készülődés előzi meg fogadásukat. Szárított édes-savanyú túrót tesznek jó nagy halomba a tányérokra, előveszik a csészéket a kumisznak, cukorkákat és száraz süteményt készítenek az asztalra. Néhány utasommal beléptünk az egyik jurtába és tekintetünk azonnal egy hatalmas darab, szürkés fehér csíkos, furcsa kinézetű, hideg húsra vetődött. Azt hittem elájulok, tudtam, ezt nekünk készítették ide, mindenképpen ennünk kell belőle. Fel kell áldoznom magam, gondoltam, az amerikai konyha ízeihez szokott utasaim biztos, hogy nem kóstolják meg ezt a helyi csemegét. Megvágták a húst és nagy tisztelettel megkínáltak minket. Hősiesen kivettem egy szeletet. Láss csodát, a hús igen finom, omlós volt, igazi kulináris különlegesség. Ebből az élményből is azt a következtetést vontam le, amit oly sokszor az utazásaim során: soha nem szabad előre ítélkezni.