Facebook hozzászólás
1 487

„A FOTÓZÁS AZ ÉLETEM”

A lány, akinek egy lencsétől megváltozott az élete

Pávó Rékát, az egyik ismert mobilcég és a National Geographic közös, nemzetközi mobilfotó-pályázatának keretében ismerhettük meg tavaly. „Art & Leukemia” című fotója – amelyen a rákkal folytatott küzdelmét örökítette meg –, több mint 67 ezer kép közül nyerte el a szakmai zsűri által megítélt fődíjat. A verseny óta eltelt egy évben Réka élete gyökeresen megváltozott: a gyógyulás útjára lépett, és amellett, hogy idén is indult az okostelefonos cég fotós pályázatán, elindította saját fotós karrierjét is, valamint izgalommal várja, hogy részt vegyen az egykori képével nyert olaszországi fotós úton.

Perseidak, Kép: SEFAG Zrt
Perseidak, Kép: SEFAG Zrt

Augusztus a csillaghullás, a meteorok hónapja, amikor porszemcsék és kisebb kődarabkák ezrei égnek el látványos fénycsóvát húzva a Föld légkörében. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet a bolygónk pályáját napokon belül keresztező Perseidák meteorrajról. A legenda szerint, aki hulló csillagot lát és gyorsan kíván valamit, az rövidesen beteljesül![/bs-text][/vc_column][/vc_row]





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!