A nő és a karrier: A felnőttség, a megmérettetés IV. rész
Sokunkban feltevődik a „nagy” kérés, hogy mi is igazán a felnőttség, az érett, „teljes élet” kritériuma: Az önálló egzisztencia? A szenvedélyes hévvel eltöltő hivatás és hivatástudat? A szakmai sikerek és érvényesülés?
Nemcsak a kis, hanem a nagy dolgokban is jó lenne, ha ismernénk az egyeztetés „művészete”, az „alku” megoldásmódjait.
A pszichoterapiás tapasztalatok azt látszanak igazolni, hogy csak a vágy szintjéig jutunk el, és ezt a szintet már szándékunknak tudjuk be, miközben nincs birtokunkban az a képesség, hogy a belső, szubjektív igényszintjeinknek hogyan szerezzünk teret a külső objektív valóság színpadán. Ebben az értelemben külső, objektív valóság a másik ember is!
Ennek a belső igények, szándékok megjelenítésének szabadságfokához tartozik az is, hogy hogyan fogadtatjuk el önmagunk lényegét környezetünk szereplőivel. Az elfogadtatás nemcsak kinyilvánítás és ütközés, vagy éppen az ellenkezőjeként – mint a mesében az aranyhal, teljesítik kívánságainkat. Ebben az esetben csak a kívánságok találkozásáról lehet szó, és ez jobban hasonlít az éhes csecsemő és a táplálni vágyó anya találkozásához. Belátható, hogy ez talán nem tartozik a felnőttség kritériumaihoz. Ez inkább a bennünk továbbélő és megnyilvánulni akaró gyermeki énünk maradványa.
A „felnövés” halogatása
Mivel bennünk ott él tovább az az olthatatlan vágy, hogy szándékainkat a másik fedezze fel, és legyen segítségünkre abban, hogy mi magunk ezáltal „valósuljunk meg”. Nyugodtan állíthatjuk, hogy csak részlegesen vagyunk felnőttek. A felnőttség látszatkritériumait valósítjuk meg, miközben „jókat kortyolgatunk az örök ifjúság italából”, csak az a baj, hogy nem igazán érezzük ebben jól magunkat.
Ahhoz, hogy kikerüljük a tényleges felnőttség (önmagunk vágyai és szándékai, a vágyaknak és szándékoknak megfelelő döntések, a döntések kockázataival való szembesülés, a valóságban a másikkal, másokkal való egyeztetés) bonyolult folyamatát, külsődleges megmérettetésekbe bocsátkozunk: karrier, siker, férj, gyerek(ek). Mindezzel nem kívánom lebecsülni mindezeket, csak fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a belső érettségnek is vannak kritériumai, melyek elérhetőek.
A legfontosabb talán éppen az, hogy megtanuljunk jól bánni önmagunkkal és a hozzánk tartozó, velünk együttműködni akaró emberekkel.
Hozzászólás zárolva.