A nő és a karrier: A „munkaológia” II.rész
A munkaológia kialkulásának első lépése egy sajátos szorongás fellépése. Az illető szorong attól is, hogy nem tud a csapat megbecsült tagja lenni. Kiesik a csapatból. A szorongás másik arca az, hogy fél, majd szinte folyamatossá válik a rettegés attól, hogyha nem „tökéletes” a teljesítmény, akkor nincs elismerés (szeretet).
(Még fiatalon olvastam, hogy a muzeális értékű perzsaszőnyegeket azért tudják nyilvántartani, mert az alkotójuk tudatosan szövési hibát ejtett. A hibával jelezte alázatosságát, ember mivoltát, mert folyamatosan szem előtt tartotta, hogy csak Allah lehet tökéletes.)
A megbecsülés és önbecsülés, az elismerés iránti igény – kellő önkontroll hiányában – önálló életre kel. Egyre többre és többre áhítozik az, aki egyszer belekóstolt. Ráadásul a munka nem az egész személyiséget, hanem csak a személyiség egy részét érinti: a tudást és a kitartást. Ráadásul az az illúzió is fűződhet hozzá, hogy a munkában csak önmagára számíthat. Azaz: autonóm, önálló személyiség. Nem függ senkitől, csak önmaga munkaképességétől. Az elismerés csak őt érinti.
A munkaológia kialakulásának tehát egyik hajtóereje a függetlenség, az autonómia iráni igény és ezen értékek túlzott felértékelése.
A másik nagy csapda, mely segít „belesétálni” a munkaológia állapotba a tökéletesség, a hibátlanság iránti igény, mely természetesen lehetetlen. A lélek színpadán van is bennünk ebben a kérdésben egy tiltó tábla. Senki nem élheti át büntetlenül a „tökéletes vagyok” érzetét. A szorongás a büntetés ezért a „nagyképűségért”. A „minden én vagyok, és az én nem vagyok semmi és senki” egyre gyorsuló ingaérzete között hullámzik az ilyen ember önértékelése. A kilábalást az egyre intenzívebb munka-hajszolással próbálja az ebbe a spirálba „beszorult” ember „féken tartani”.
Nyugodtan állíthatjuk, hogy a munkaológia állapot valóban olyan, mint a drog. Eleinte kedvező, majd egyre nyomasztóbb és szorongásteli közérzetet hoz létre. Könnyű belekerülni, nehéz belőle kilábolni.
Sokszor a környezet tagjai figyelmeztetik a „beteget”: Régen nem láttunk! Soha nem érsz rá! Miért hajtod magad ennyire? Mikor lesz már gyereketek? Stb. stb. Jó lenne ezeket az aggódásokat figyelembe venni.
Más esetekben a közérzet a figyelmeztető jel: egyre rendszertelenebbé válik az élet. Hétvégeken alszik „mint ahogy a puputeve iszik”. Álmai nyugtalanok, szinte a munkával, munkagondjaival álmodik. Lakása, szekrénye, ruházata egyre elhanyagoltabbá válik. Inkább új ruhát vesz, mert nincs ideje, energiája a meglévők gondozására. Szobanövényi satnyulnak, kipusztulnak, mert „elfelejti” azokat is gondozni.
Hozzászólás zárolva.