A szakítás választása nehezebb?
„Ha varrsz, sem varrhatod meg közös takarónkat, ha már szétesett.” (József Attila) A szándékkettősség mögött egy döntés halogatása fészkelődik. A régi szálak, remények még a lélek mélyén ott feszülnek, csak az aktuális jelenben alig-alig kivitelezőnek, zátonyra futnak.Hiába a megbeszélés, a fogadkozás, akár önmagunknak, akár egymásnak.
Tulajdonság vagy mintázat
Első ránézésre talán furcsának tűnik ez a szembeállítás. Valóban vannak párok, akik sok szempontból nem illenek össze és szeretik egymást. Hagyni, sőt segíteni tudják egymást a másságunkban kibontakozni: pl. egyik korán kelő, a másik hétalvó, az egyik sportolni szeret, a mások olvasni stb. stb.. Hamar rájönnek arra, hogy a különbségek mellett van egy csomó közös kedvtelés az otthon falain belül és kívül is. A közös örömre centrálnak és segítik egymást abban, hogy önmagukat is megőrizzék.
Ezzel szemben mások felesleges és apró dolgokban körömszakadtáig tartó harcot vívnak, miközben ismételten és ismételten belátják, hogy teljesen felesleges dolgokon csaptak úgy össze, hogy napokig tart, amíg kiheverik a "piruszi" győzelmet. A lényeg, a másik "megváltoztatása", "átnevelése".
Mi is történik ezekben az esetekben? A pszichológia jól ismeri az obszervációs tanulás folyamatát. Azt a jelenséget, amikor egy-egy szituációban feléled, és hatékonnyá válik (mint az alvó ügynök) a gyermekkori családi megoldásmód. Ugyanaz a megoldásmód jelenik meg más szereplőkkel, mint ami jellemző volt a gyermekkori családjára. Ez még akkor is lehetséges, ha gyermekként menekült ezektől a "családi jelenetektől", és ezerszer megfogadta, hogy "vele, ha felnő, ilyen nem fordulhat elő". Mégis… felnőtté vált, szeret és boldog, de. Egy szép nap megjelenik a gyermekkorból ismert szituáció, és a szituáció életre kelti a látott és bevésődött "megoldásmódot" is. Ráadásul szinte nem is érti önmagát, de hamar megnyugszik: "Most már értem, ez tűrhetetlen! Erre, meg erre nem is lehet másként reagálni." Ráadásul a másik "végszavaz". Kész a régi darab, csak a szereplők újak. Abban a láthatatlan csapdában találja magát, hogy saját életében copyright újraéli gyermekkori családja működési elvének egy részét. A mintázat válik uralkodóvá, előhívva a lebonyolításához nélkülözhetetlen tulajdonságokat is, mely mérgezi a különben jó életet.
A pszichológia az eszköztárával nemcsak fel képes tárni ezeket a régi, rejtett repedéseket, ahol elfolyik a szeretet és előbb utóbb sivatagi tájra hasonlít a magánélet, a kapcsolat, hanem a felismerés útján segíteni is képes a kapcsolat eredeti értékeihez visszavezetni.
Hozzászólás zárolva.