A szerethető pápa
A legtöbb főpap olyan, mint Isten képviselője az emberek előtt-most volt egy, aki ennek nem az ellenkezője, de legalább a fordítottja is volt. Minket képviselt a Mindenhatónál, s hangsúlyozottan nemcsak a saját híveit, hanem az egész emberiséget. Sőt: bámulatosan könnyed hitelességgel megjelenítette magát az emberséget, legalábbis a lényegét: a méltóságot.
Karol Jozef Wojtyla 1920. május 18.-án született a Krakkótól ötven kilométerre fekvő Wadowicében. Karol Wojtyla nyugalmazott katonatiszt és szabó, és Emilia Kaczorowka tanárnő két fia közül ő volt a fiatalabb. Wadowicébwen járt gimnáziumba, majd 1938-ban a krakkói Jagelló Egyetemre iratkozott be. Ezzel párhuzamosan egy színésziskolában is járni kezdett. Miután a náci megszállók bezárták az egyetemet, egy kőbányában, majd egy vegyi üzemben vállalt munkát.
1942-ben kezdte meg papi tanulmányait a krakkói érsek által vezetett, illegalitásban működő szemináriumban. Ugyanebben az időben tevékenyen közreműködött a „Rabszódikus Színház” nevű, titokban működő színtársulat munkájában. A második világháború után folytatta tanulmányait az újból megnyitott krakkói szemináriumon és a Jagelló Egyetem teológia szakán.
1946. novemberében pappá szentelték, majd Rómába küldték, 1948-ban lett a teológia doktora, doktori disszertációját Keresztelő Szent János műveiről írta. Papi hivatását lengyel emigránsok között gyakorolta Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában. 1948-ban visszatért Lengyelországba, ahol Krakkó több parókiájában papként tevékenykedett, illetve 1951.-ig ő volt a városi egyetem káplánja.
Ezután újból filozófiai és teológiai tanulmányokba fogott. Később a teológia és az etika professzora lett a krakkói és a lublini egyetemen. 1964-ben VI. Pál Krakkó érsekévé nevezték ki, 1967-ben pedig bíboros lett.
1978. október 16.-án választották a katolikus egyház fejévé. Az első szláv származású pápa a II. János Pál nevet választottam közvetlen elődje, I. János Pál iránti tiszteletből. 455 év után ő lett az első nem olasz pápa.
Aki meghökkentően komolyan vette azokat az egyetemes értékeket, amelyeket legtöbbünk sosem vesz teljesen komolyan. És akik komolyan veszik hajlamosak ezen értékek nevében a leginkább értékellenes szavakra és cselekedetekre is. Persze, nehéz hithűnek lenni kísértések közepette, s ha sikerül, rögtön fenyeget a bigottság kísértése. Az igazság-tudat gyilkos gőgje, a tiltás, a büntetés, az inkvizíció. Róma legutóbbi főpapja szerencsés volt: sajátjaként élhette meg az emberi alapértékeket, meg bírt küzdeni az önfelmentő kísértésekkel, de el tudta kerülni az erre való túlzott büszkeség főbűnét is. Ki tudta nyitni magát, és ahogy sokan fogalmaztak: megnyitotta az egyház kapuit.
Hozzászólás zárolva.