A szervezet nem tűri a türelmetlenséget

Biztosan ismernek olyan embereket, akik állandóan mozgásban vannak, egyik helyről a másikra rohannak, közben folyamatosan csörög a telefonjuk, ha beszélünk velünk, nem tudnak koncentrálni, mert már máson jár a fejük. Ezek az emberek türelmetlenek, egyszerre akarnak mindent, s még ráadásul tökéletesen is.

Aztán, mikor az intenzív osztályon ébredeznek, egy szívinfarktus után, rádöbbennek, hogy TÜRELEM! Nem kell ennyi mindent csinálni, nem kell szétfeszíteni magunkat. Ha képesek lesznek változtatni a rohanó életmódjukon, a türelmetlen hozzáállásukon, akkor döbbennek rá igazán, hogy mennyivel jobb stressz nélkül élni.

„A stressz meghiúsult kísérlet, hogy egy bizonyos idő alatt a lehetségesnél többet teljesítsek; mértéktelen becsvágy” – mondja Kurt Tepperwein.

Az a felnőtt, aki egész nap versenyt fut az idővel, a reggelinél már a délelőtti üzleti tárgyaláson jár az esze, ebéd közben rohanva átfutja az újságot, közben elintéz tíz telefont, napközben már az esti konferencián vagy a másnapi teendőkön gondolkodik, szükségszerűen stressz helyzetbe jutatja magát.

A stressz egyik kiváltó oka a tudat többféle cél irányába történő szétforgácsolása. A másik pedig a becsvágy.

 Aki mindent egyszerre szeretne csinálni, irreális időkorlátokat állít fel, aki két hetes szabadságról visszatérve összegyűlt postáját egy délelőtt akarja átnézni, majd délután leltározni, s este nyugodtan színházba menni, az menthetetlenül stressz állapotba kerül.

A stressz helyzeteket gyakran bizonyos „kényszerítő körülmények” idézik elő, bár többnyire mi inkább mi magunk kényszerítjük ki. Jó megpihenni az elvégzett munka után, de az nem jó, ha szüntelenül versenyt futunk az idővel.

Az üzletemberek többsége meg van győződve arról, hogy egy előre megbeszélt időpontot nem lehet későbbre halasztani. A felfokozott munkatempó általában rossz időbeosztásból, valamint azon becsvágyból ered, hogy egy helyzetet 150 százalékosan kihasználjon. Márpedig az ember nem bírja sokáig a 24 órás stresszhatást.